2013. szeptember 17., kedd

Szemezgetés az őszi megjelenések közül

Hogy őszinte legyek nem követtem 100%-san az őszi megjelenéseket, azon praktikus okból, hogy még véletlenül se essek kísértésbe és vegyek meg valamit közülük. Ettől függetlenül  persze jó párat kinéztem magamnak az újdonságok közül. A megjelenési dátumokkal viszont egyáltalán nem vagyok tisztában, fogalmam sincs mi mikor jelent meg, vagy fog megjelenni (és csak remélni tudom, hogy tényleg mind az őszi megjelenésekhez tartozik).

A legfontosabb: megjelent Barbara Demick Észak-Koreás könyve a Nincs mit irigyelnünk a világtól.


Észak-Korea a világ egyik legelnyomóbb és legtitokzatosabb országa. A besúgást bátorítják, a média a kormány ellenőrzése alatt áll. Az Elfújta a szél veszélyes könyvnek számít, melyet száműztek a polcokról. Az 1990-es években éhínség söpört végig az országon. Milliók haltak éhen, de a rezsim továbbra is kezében tartja a hatalmat. Számos interjú segítségével Barbara Demick elsőként mutatta be, hogy milyen is az élet ebben a rendkívüli országban hat hétköznapi ember sorsán keresztül, akiknek a szívszorító körülmények ellenére sikerült túlélni a Kedves Vezető országát.





Ezt a könyvet vártam a legjobban a Könyvhéten, de akkor mégsem jelent meg, és nagyon féltem, hogy nem is fog soha. Most viszont itt van, bár még most sem értem, hogy hogyan került egy ilyen könyv a Könyvmolyképzőhöz, de nagyon örülök neki, hogy így történt.

Aztán itt van még a két Európa kiadós könyv, nem tudom mikor jelentek meg, de nekem kellenek, legalábbis a Vadnyomozók mindenképp.

A chilei Roberto Bolaño (1953–2003) immár világhírű nagyregényének főhősei, Arturo Belano és Ulises Lima, két zsigeri realista költő 1975 szilveszterén útnak indul egy kölcsönkapott Impalával, hogy fölkutassa a századelőn, a mexikói forradalom után rejtélyes módon eltűnt Cesárea Tinajerót. Húsz éven és kontinenseken átívelő útjuk során látnak mindent: szerelmet, halált, idegösszeomlást, párbajokat, irodalmi és kiadói életet, drogot, szerencsés és szerencsétlen fordulatokat, erőszakot, eltűnéseket és előtűnéseket. A történetben sajátosan keveredik a fikció és a valóság, a nyomozás számtalan szereplője és tanúja között akad mocskos szájú ösztöndíjas, illegális bevándorló potyautas sokmilliós totónyereménnyel, Trockij dédunoka, lelkes Octavio Paz-rajongó, Sade márkit olvasó francia egyetemista lány, visszavonult mexikói torreádor, labilis neonáci, és mellettük kritikusok, költők, múzsák, csavargók tömege. Az ő megnyilatkozásaikból mozaikszerűen összeálló „road movie-t” thrilleri izgalmak sorozata és direkt, kíméletlen humor szövi át.


A spanyol polgárháború utolsó napjaiban történt, hogy egy köztársasági katona megmentette az ellenség fő ideológusának életét… A különös történet egészen véletlenül jutott a fiatal író, Javier Cercas fülébe, s aztán sokáig nem hagyta nyugodni. Mi is történhetett igazából? El tudjuk-e képzelni azt a pillanatot?

A köztársasági csapatok helyzete már reménytelen, vonulnak vissza a francia határ felé, amikor valaki úgy dönt, végezzék ki a francóista foglyok egy csoportját. Köztük van Rafael Sánchez Mazas író, a Falange alapítója és ideológusa. Mazasnak azonban sikerül megszöknie, elrohan az erdőbe, s amikor egy köztársasági katona megtalálja, csak ránéz, majd visszafordul, Itt nincs senki!, mondja a társainak.

Cercas úgy érezte, Mazas életéből s főként ebből a sztoriból, a rejtélyből – vajon miért döntött úgy az a katona, hogy megkíméli a fő falangista életét – jó „dokumentumregényt” lehet írni. Meg is írja, de úgy érzi, valami még hiányzik… S akkor találkozik Roberto Bolañóval, a Spanyolországban élő híres chilei íróval, aki elmesél neki egy másik történetet, amely aztán teljesen megváltoztatja a tervezett regényt – sőt magának a szerzőnek az életét is. Mert lehet, hogy Bolaño történetének hőse ugyanaz a katona – s talán még él, még lehet beszélni vele…

Egyébként most láttam az Európa honlapján, hogy mindkét könyvnek most lesz majd a bemutatója Javier Cercas-szal, a Vadnyomozóké szeptember 22-én a Szalamiszi katonáké szeptember 23-án.

Ja és a Könyvmolyképzőtől nagyon érdekel még a Semmi nem áll az éjszaka útjában is. Úgy látszik még mindig meg lehet venni engem azzal, ha családi titkokat említenek egy fülszövegben, bár nem csak emiatt érdekel.

A No és én című regénye miatt Magyarországon is jól ismert francia írónő ezúttal egy rendkívül személyes, érzékeny és őszinte szöveget nyújt az olvasónak: édesanyja öngyilkossága után zsigeri késztetést érez arra, hogy elmesélje a történetét, hogy választ keressen arra, miért alakult olyan fájdalmasan az élete, mitől vált mániás depresszióssá. Lucile-t a saját nézőpontjából, a túl gyorsan felnőni kényszerült gyermek szemével írja meg, megpróbálva megragadni azt a rejtélyt, amit az anyja − aki mindig egyszerre volt oly közeli és oly távoli − jelentett a számára. Ezt az önmagára kirótt feladatot olykor elviselhetetlenül nehéznek érzi, mégis hajtja az írás kényszere, egyre mélyebbre és mélyebbre merül a családi emlékezetben, ahol a sugárzóan fényes emlékek mellett (mögött) eltemetett titkok lappanganak.



A Maxim kiadótól Rebecca Donoventől az Elakadó lélgzet érdekel, de csak úgy távolról, olyan könnyű egy ilyen jellegű történetet elrontani, de én bizakodó vagyok.

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről.






És akkor végül itt van Alma Katsu Halhatatlanjának a folytatása:

Kétszáz évvel azután, hogy Adairt bebörtönzik, Lanore vezekelni próbál a bűneiért. Megválik hosszú évek során összegyűjtött kincseitől, hogy megtisztítsa múltját, és boldog életet élhessen új kedvesével, Luke Findley-vel. Ám ahogy a londoni Viktória és Albert Múzeumban kiállított tárgyait szemléli, hirtelen rá kell eszmélnie, hogy bekövetkezett, amitől kétszáz évig rettegett: Adair megszökött a börtönéből. A férfi újra szabad, és el fog jönni érte. Lanore-nak pedig fogalma sincs arról, hogyan védje meg magát ellene.

Igazából nem tudom, hogy kell-e ez nekem. Az első részt olvastam, és szerettem is, de olyan mélységesen nyomasztó volt, hogy nem tudom, hogy akarom-e még egyszer. Kétségtelen, hogy nagyon jól van megírva, és azzal a gondolattal tettem le, hogy zseniális volt, és még most úgy gondolom (a végéről legalábbis), és a fülszöveg alapján elég izgalmas lesz... áhh, persze hogy kell nekem :) (Egyébként ez a borító egyáltalán nem tetszik annyira mint az első, a nő feje valahogy kilóg ez egészből, vagy nem tudom, de ez igazán mellékes.)

Zárszóként még megjegyzem, hogy ha minden igaz Kate Morton új könyve a Távoli órák is hamarosan megjelenik, immáron a Cartaphilus gondozásában.

3 megjegyzés:

  1. A Távoli órák tényleg jön? Nagyon jó lenne...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát semmi konkrétat nem tudok róla, úgy rémlik, hogy még régen Üstökös karcolt róla, hogy ősszel jön, a kiadó honlapján az van, hogy hamarosan, ami ugyan nem garancia, de én bizakodom. De ha még ősszel nem is, ebben az évben szerintem meg fog jelenni.

      Törlés
  2. Sssszzzz.... én úgy tudom, a Cartát átcsoportosítják, de nagyon remélem, hogy nem szűnik meg.

    VálaszTörlés