Karen Marie Moning: Feverborn (Tündérkrónikák 8.) - Spoiler mentes

Mivel sokan még az előző részt sem olvasták megpróbálom teljesen mellőzni a spoilereket, de azért aki az első öt részt sem olvasta, az inkább olvassa a könyveket :D

Már vagy félórája ülök itt a képernyő előtt és próbálom összeszedni a gondolataimat, és talán ez itt a legnagyobb probléma. Az eddigi részeknél az okozta a nehézséget, hogy hogyan rendezzem összeszedett mondatokba a bennem kavargó gondolat  és érzelem áradatot. Most viszont nem igen kavarog bennem semmi, úgy érzem túlságosan üresen hagyott ez a rész. Nem azt mondom, hogy nem volt jó, sokkal jobban élveztem, mint a Burned-öt, de nem volt olyan felemelő, mint a régi részek. 

Sok helyen úgy éreztem, mintha magyarázkodást olvasnék a Burned miatt, de meg kell hagyni ez legalább működött, tényleg más megvilágításba helyezte az előző részt.

Kezdjük mindjárt Jadával, aki olyan hirtelen bukkant fel az előző részben, s bár már akkor is írtam, hogy a megjelenését egyáltalán nem tartom rossz ötletnek, mostanra kifejezetten megszerettem és el kell ismernem, hogy ez egy jó húzás volt Moningtól (de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy sokkal később kellett volna színre lépnie). Most jobban megismerjük őt és kapunk egy kis bepillantást a múltjába, számomra határozottan ez a szál volt a legjobb, és a legmélyebb is. Nagyon szépen ábrázolta az elfogadás nehézségeit mindkét oldalról.

Amennyire nem mindennapi módon élte át Jada azt, amit átélt, annyira mindennapi az a fogadtatás, amit kapott. Furcsa belegondolni, hogy valójában a szeretet és az empátia mennyire nem jár kéz a kézben. Nem nagyon tudunk mit kezdeni azzal, ha az emberek nem a nekünk tetsző irányba változnak, és még kevésbé tudjuk kezelni azt, ha valakinek valami baja van. Folyton felakarjuk vidítani, elhalmozzuk semmit mondó tanácsokkal, de hiába vezérel minket a legnagyobb jó szándék, aki életének mély pontján van, vagy depressziós annak leginkább megértésre van szüksége, arra, hogy a körülötte lévők elfogadják, hogy ő most  ilyen (aztán persze ki kell ebből lépni, de igenis fontos, hogy megéljük a tragédiáinkat is, és ezek a tragédiák ritkán tűnnek el nyom nélkül). Lehet, hogy azoknak akik olvasták már ezt a könyvet egy kicsit elrugaszkodottnak tűnhet ez a gondolatmenet, de szerintem Jada története egy fontos empátia-lecke mindnyájunknak.

Szeretem Moning gondolkodásmódját és világlátását, valószínűleg ezért tudok neki megbocsájtani olyan dolgokat, amik más könyvekben rettenetesen idegesítenének. Ilyen például Mac és Barrons kapcsolata. Nem is akarok erre sok szót fecsérelni, a lényeg, hogy Moning ebben a részben szépen kifejtette, hogy szó sincs köztük szerelemről, és én örülök, hogy ezt tisztáztuk. 

Viszont azzal, hogy ez a kapcsolat ennyire beállt erre a pontra, az a baj, hogy Barrons egyetlen funkciója, hogy khm... Mac kiélheti magát rajta terápiás céllal. A jelenlegi történések nem különösebben izgatják, még Mac személyiségválsága iránt sem érdeklődik igazán. Nincs igazi motivációja, nincs igazi célja, nincs igazi feladata, nincs fejlődéstörténete, közvetlenül vele nem történik semmi. Fáj leírni, de Barrons a legfeleslegesebb szereplője a történetnek. Most komolyan, mi változna a Burned és a Feverborn történetében, ha Barronst egyszerűen kiírnánk? (Azonkívül, hogy drasztikusan csökkenne az oldalszám, mert Mac nem tudna a csodálatosságán monologizálni, amit egyébként szerintem épp azért tesz ilyen vehemenciával, hogy ne tűnjön fel mennyire jelentéktelen szereplő lett. Barrons jelentéktelen, azért egy kicsit megrettentem, amikor ezt leírtam.) 

Ne értsetek félre nem az a baj, hogy még itt van, hanem hogy ennél azért jobb sorsra lenne érdemes. De talán majd a következő részben. Végül is enyhén megborult a status quo a történet végén, remélem komoly változásokat hoz.

És akkor beszéljünk egy kicsit magáról a történetről is. Hát, szerintem még egyik könyvben sem haladtunk ilyen keveset. Szereplőink még csak egy aprócska kísérletet sem tettek a probléma megoldására. Nem csoda, hogy lesz még két plusz rész, rengeteg mindennek kell még megtörténnie/kiderülnie. A cselekmény egészen a végéig (ahol azért felpörög) stagnál, ugyanott tartunk, ahol a Burnedben is, csak kaptunk még egy szálat (de minek? kérdem én csöndesen, de ezúttal bölcsen kivárom a végét, mielőtt ítélkeznék).

Ahogy ezt olvassátok, valószínűleg  azt gondoljátok (teljesen jogosan, teszem hozzá), hogy nem szerettem ezt a könyvet. De az az igazság, hogy amit itt leírtam, az mind azután jött fel bennem mikor befejeztem. Miközben olvastam igazán élveztem, teljesen elmerültem benne az első szótól az utolsóig, széles mosollyal üdvözöltem újra minden szereplőt, kivételesen még a cliffhenger is megborzongatott (bár ebben nagy szerepe volt annak, hogy a függelék miatt, azt hittem van még 10%-om).

Amiben Moning jó, abban még mindig nagyon jó. Minden dagályosság nélkül érzékletesen tudja ábrázolni az érzelmek sokaságát, fájdalmat, gyászt, elveszettséget, magányt, a karakterei sokrétűek és különlegesek, a könyveinek van egy semmimáshoz nem hasonlítható jellegzetes atmoszférája, amit nagyon szeretek, akárcsak a konyhafilozofálgatását. Mivel ezek annyira hozzá tartoznak a sorozathoz, nem hiszem, hogy fog valaha olyan részt írni, amit tényleg utálnék.

De tény és való, ez a kötet nem volt maradandó, nem kísért el napokig a hangulata, nem morfondíroztam rajta hetekig, nem dobott fel annyira, hogy háromszor körbefussam a szobát (igen, erre volt példa korábban). 

Köszönöm, szép volt, jó volt, kérem a következőt.

6/10

U.i.: Sok helyen látom, hogy zavart okoz a részek viszonyrendszere (ami teljesen érthető a sok variálásnak köszönhetően), úgyhogy leírom: NINCS SPIN-OFF! Soha nem is volt, csak még a legelső terveket kezdték így emlegetni, de azt is tévesen, a narráció váltás még nem számít spin-offnak. Mindegyik rész szigorúan egymás után következik. Az Iced ott folytatódik, ahol az ötödik rész véget ér, csak itt Dani narrál. A Burned másodpercre pontosan ott kezdődik, ahol az Iced abbamaradt, csak itt már váltott narráció van, és ugyanez a helyzet a Feverbornnal. Tehát hiába van szép lezárása az ötödik résznek, és lesz többfajta nézőpont utána, ez így egyben egy sorozat. 

A jelenlegi állás szerint még három rész lesz, de az eddigi tapasztalatok alapján, ez könnyen lehet még tíz is.