2014. július 22., kedd

A komfortzónám távoli határai

Tegnap egy csomó bejegyzés fogadott a komfortzónákról, és műfaji kalandozásokról, például Zenkáé, Nimáé, Pupilláé, csak hogy párat megemlítsek. Mint kiderült ez egy új kezdeményezés, hogy feldobnak valamilyen témát, és mindenki megírja róla gondolatait. Ez a mostani téma bennem is számos gondolatot elindított, és nagy érdeklődéssel olvastam a többiek posztjait, úgy éreztem, ha lenne még egyszer ennyi azokat is szívesen olvasnám, így hát bátorkodtam én is írni egyet :D

Mivel már több mint egy órája szenvedek a felvezetés megfogalmazásával, inkább belevágok a közepébe. Engem mindig is rengeteg minden érdekelt, alapvetően kíváncsi és kutakodó személy vagyok, és sosem tudtam elköteleződni egy téma iránt. Így hát hangulatomtól függően bármilyen olvasnivalóban tudok találni valami érdekeset. Szó szerint bármiben, gyakran elolvasom a tejes dobozok hátulját az utolsó szóig, és olyan is volt már, hogy felcsaptam valahol az Idegen szavak szótárát, és azt olvasgattam pusztán szórakozásból (igen, én egy ilyen fura lány vagyok).
Szóval arra jöttem rá, hogy nekem az okoz némi problémát, hogy a komfortzónámat behatároljam. Valahogy úgy vagyok a könyvekkel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval.
Szeretem a misztikusat, a rejtélyeset, a régi házasat, a családról szólósat, a visszaemlékezőset, a sok évet felölelőset, a kisvárososat, az ismeretterjesztőset, az útleírásosat, a komolyat, a vidámat, a bájosan idillit, a húsba vágóan reálisat, a különböző kultúrákat bemutatót, a könnyedet, az elgondolkodtatót, a történelmit, az intrikásat, a társadalom kritikásat, a szatirikusat, a szimbolikusat, a meséset, a boszorkányosat, a szellemeset, a pszichológiásat, az egy közösséget bemutatósat, a jellemfejlődésest, a több szálon futósat, a bonyolultat, a valamilyen mitológiásat, az utálatból szerelmeset, a barátokból szerelmeset, az elvontat, az abszurdat, az egyszerűt...

2014. július 14., hétfő

Kathryn Stockett: A Segítség

Ez a regény Mississippi állam egyik kis városkájába kalauzol minket, ahol néhány tiszteletreméltó fehér hölggyel és az ő fekete cselédjeikkel ismerkedhetünk meg (meg Skeeterrel, sőt elsősorban vele), mindezt az 1960-as években, ami több szempontból is nagyon érdekes időszak, jelen esetünkben azért mert ekkor kezdett enyhülni a szegregáció Amerikában.
Mindig is nagyon szerettem az amerikai dél világát, ezen belül is a feketék történetét is nagyon fontos és érdekes témának tartom. Ilyen könyvekkel még sosem nyúltam mellé. Szeretem  a különleges dél köré szövődő idillikus hangulatot, és ugyanígy vagyok a húsba vágó realizmussal, ami ennek a világnak a sötét oldalát tárja elénk. Így szinte mindegy is mit kapok egy komoly korrajzot, vagy egy kedves kis szívmelengető történetet.
 De ez egyik sem volt. Ez a regény olyan mintha valaki a kedvenc témádról beszélne, de szörnyen monoton és színtelen hangon (hehe, ez az, ha csak egy szóval jellemezhetném ezt a könyvet akkor az a színtelen lenne). 

2014. július 1., kedd

Egy megkésett beszámoló és egy újabb könyves zárás

Mindenek előtt egy kis személyes: Vége van a vizsgáimnak! Sikeresen letettem a záróvizsgáimat (és meglepően jó értékelést kaptam a záródolgozatomra, amire külön büszke vagyok), és végre magam mögött hagyhatom ezt a sulit, aminek nagyon örülök. Most már csak azon kell szurkolni, hogy felvegyenek egy másikba :) Ez az utolsó félév nagyon sűrű volt, és messze nem tudtam annyit foglalkozni a bloggal mint szerettem volna, pedig rengeteg ötletem és megírandó posztom van, ha csak a felét sikerül megvalósítani már elégedett leszek.

Na de, térjünk rá a Könyvhétre, egy újabb könyves esemény, ahol lelkiismeret furdalás nélkül halmozhatom a könyveket. Ennek ellenére nem kerített hatalmába a könyvvásárlási láz, csupán egy könyv volt a beszerzendő listámon. A Könyvfesztiválon megvettem szinte mindent ami nagyon érdekelt, a többi meg még várhat, bőven tudok válogatni az itthoni könyvek közül, persze valószínűleg nézek magamnak valamit egy olcsó könyves kosárból, meg talán veszek még egy könyvet, de nekem most 2-3 könyv bőven elég lesz, gondoltam akkor. Amúgy sem terveztem túl sokáig maradni mert már csak pár nap volt a záróvizsgám első részéig. Szóval így, a mértéktartó elképzeléseimre rendkívül büszkén vágtam neki az idei Könyvhétnek. Szerintem mind tudjátok, hogy végződnek az ilyen történetek :) Íme a Könyvheti szerzeményeim: