2013. március 4., hétfő

Kate Morton: Az elfeledett kert

Amikor valamikor novemberben elkezdtem olvasni ezt a könyvet komolyan megrémisztett. Nem, nem azért mert valami félelmetes könyv lenne, hanem mert nem tetszett. Pedig én imádom az ilyen könyveket, 20. század eleje, Anglia, ugrálások az időben, titkok, rejtélyek, család, ezek azok a címszavak amikre mindig felkapom a fejem. És mégis hihetetlenül irritált az egész az elején (meg néha utána is). Lehet, hogy kezdek kinőni a családi titkos sztorikból?

Amin igazán felhúztam magam az Nell, ő az a kislány akit 1913-ban magára hagynak egy hajón majd egy ausztráliai család befogadja. Aztán a huszonegyedik napján az apja elmondja neki, hogy örökbe fogadták, Nell kiakad, ami akár érthető is lehetne, de nem az. Különösen ez a gondolat dühített fel:
"Nem volt szó kifejezni, hogy a nőt akit Danny szeret, akit feleségül akar venni már nem létezik. Hogyan is várhatná el Dannytől, hogy még mindig becsülje, kívánja őt, ha egyszer rájön, hogy Nell egyszerűen... eldobható? Hogy a tulajdon családja megszabadult tőle?"