2014. december 23., kedd

Kedvenc karácsonyi történeteim

Mondanám, hogy a karácsony kedvenc ünnepem, de valójában ez számomra az egyetlen ünnep. Vagyis ez az egyetlen időszaka az évnek, amit képes vagyok ünnepként megélni, húsvét, szilveszter csupáncsak napok, a születésnapomat pedig kifejezetten utálom. De a karácsony, sőt az egész december, mindig különleges, átjárja valami semmi máshoz nem fogható hangulat, amit ha nem is élek át mindig teljes szívvel, mindig elgyönyörködtet, remélem sosem fogok kinőni ebből, és nyolcvan évesen is áhítattal fogom bámulni a kivilágított házakat, és szándékosan hosszabb úton megyek csakhogy többet lássak belőlük, és még az utolsó pillanatban is fehér karácsonyban fogok reménykedni.


De nem is erről akartam írni, hanem a kedvenc karácsonyi történeteimről, csak ahogy neki ültem a dolognak rájöttem, hogy nincs belőlük túl sok. Bármilyen megátalkodott módon rajongok a karácsonyért, az ilyen történetekkel kissé hadilábon állok. Egy ideje a karácsonyi film nézés mindig kimarad nekem az ünnepekből. Az olyan gyerekkori kedvenceket mint a Reszkessetek betörők, vagy Télapu, már nem is tudom mikor láttam utoljára. Ráadásul van egy csomó elmaradásom a klasszikusok terén. A legsúlyosabb Az élet csodaszép és a Karácsonyi lidércnyomás évek óta tervezem a megnézésüket, de valahogy mindig elmaradnak.



Na de azért akad egy-két kedvencem, szám szerint kettő:
Az egyik egy film, az Igazából szerelem. Éreztetek már úgy egy történettel kapcsolatban, mintha ezt valaki direkt nektek készítette volna? Mert én így voltam ez a filmmel a lehető legjobbkor talált meg, az első filmkockától az utolsóig mindent szeretek benne. Épp ezért nem is nagyon tudnék róla többet mondani.

A másik egy könyv, Charles Dickenstől a Karácsonyi ének (hmm, mintha ezt már említettem volna :D). Oké, bevallom az egész posztot azért írom, hogy harmadszorra is leírhassam, hogy mennyire szeretem ezt a történetet (meg hogy majd boldog karácsonyt kívánjak a végén). Immár harmadik éve ezt olvasom karácsonykor, na jó idén hangos könyvben hallgattam meg, de nem tudom megunni. Számomra ez A Karácsonyi Történet, így csupa nagy betűvel. Az ezernyi történet közül ez fogalmazza meg legjobban, mit jelent számomra ez az ünnep. Szerintem ha meghalok én is a karácsony egyik szelleme leszek :)

Talán azért szeretem annyira ezt a két történetet mert ezek tényleg arról szólnak ami a karácsony maga, nem télapóról, rénszarvasokról, vagy ajándékokról, hanem emberekről és szeretetről némi nosztalgikus szentimentalizmussal fűszerezve.

Ez most csak egy ilyen kis röpke poszt lett, és most kérlek, meséljetek nekem ti. Nektek mik a kedvenc karácsonyi történeteitek?



És végezetül pedig szeretnék Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánni Minden Kedves Olvasómnak (meg a kedvetleneknek, sőt még a kifejezetten rosszindulatúaknak is)! 


Ajánlás a Karácsonyi énekből



2014. december 7., vasárnap

Karen Marie Moning: Iced (Tündérkrónikák 6.)

Mivel ez poszt a sorozat hatodik részéről szól, az előző öt részre spoilereket tarmalmaz!



Szerintem Moning valamilyen sötét mágiát űz, vagy eladta lelkét, vagy én nem tudom, de hihetetlen amit művel. Ha egy sorozat nagyon jól indul (és a Tündérkrónikák úgy indul, ha esetleg valaki nem tudná), akkor teljesen normális, hogy idővel kicsit ingadozik, vagy vissza esik a minősége a sokadik résznél, ha képes tartani a szintet, az már nagyon jó, de hogy mindegyik rész felülmúlja az előzőt? Na, ez már teljesen nonszensz. De igazából szerintem nem is erről van szó, hanem varászlat van a könyveken, amitől mindig azt fogod jobban élvezni, amelyik épp a kezedben van :D

Pedig egyébként nem vártam túl sokat ettől könyvtől, mert hát imádtam Mac narrációját (meg Barronst is kedveltem egy cseppecskét), Dani viszont hol ellenszenves, hol közömbös volt számomra. Meg hát mit keres egy 14 éves egy ilyen történetben? Mellékszereplőnek még oké, de főszereplőként? Sokáig nem is értettem Moning miért írta ilyen fiatalnak mi változott volna, ha mondjuk 19 éves lenne? (Sok minden.) De most már egyáltalán nem érzem nem ide valónak, sőt talán épp ettől lesz hiteles. Mert Moning nem szereti a snassz kényelmes megoldásokat, a valóvilágban is történnek borzalmas dolgok gyerekekkel, a világ egyes helyein már nyolc évesen fegyvert nyomnak kezükbe és besorozzák őket. Tehát Dani karaktere egyáltalán nem olyan valóságtól elrugaszkodott (legalábbis nem jobban, mint a regény többi része).