2013. november 27., szerda

Miről beszélek amikor YA-ról beszélek

  Katacita írt egy posztot a kedvenc YA-iról, amit Amadea folytatott aminek hatására most írok én is.
Azzal kezdeném, hogy számomra a YA azaz young adult könyvek sokkal szűkebb réteget képviselnek mint a nagy többségnek valószínűleg. Míg sokan úgy vannak vele, hogy a young adult az az ifjúsági irodalom divatos elnevezése, én egyáltalán nem így látom. Szerintem az ifjúsági irodalom sokkal tágabb fogalom, és nagyjából azokat a könyveket fedi le amiket nyugodt szívvel egy minimum 10 éves kezébe nyomnánk. A YA-k pedig valahol a felnőtteknek és a kis tizenévesek szóló könyvek határmezsgyéén lebegnek. (Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy a felnőtteknek nem valók az ifjúsági regények, mert dehogynem, csak azok máshogy közelítenek meg bizonyos témákat.)
Számomra a YA elnevezés teljesen egybefolyt a Könymolyképző Vörös pöttyös könyveivel és hasonszőrű társaival. Nekem a YA címke egy 15-18 éves lány valamilyen történetét jelenti, amiben központi szerepet játszik a szerelem (jó, ez nyilván nem igaz, sok olyan van amiben nem ez a fő mozgató rugó). Lányregény, ezt a szót kerestem, a YA-k azok nekem 15 éves kor feletti lányoknak/nőknek szóló regények. És azt hiszem ez a 15-16 éves kor ami elválasztja az ifjúságit és a young adultot egymástól. Mert például Jaqueline Wilson Lányok sorozata és mondjuk a Gossip Girl témájában teljesen hasonló van egy csapat lány akik iskolába járnak és pasiznak (nagyon leegyszerűsítve), mégis teljesen más korosztály és hangvétel, stílus stb... nem lehet a kettőt egy kalap alá venni, mert egy 16 éves csaj valószínűleg nem sok örömet találna Wilson Lányok sorozatában.
Szóval én sose hívnék YA-nak valamit aminek mondjuk fiú a főszereplője, de az Anne sorozatot se tartom annak mert az valójában egy egész életet mesél el.

És akkor most töredelmesen bevallom, hogy miközben lelkesen neki álltam összeírni a kedvenc YA-imat rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok YA kompatibilis. Nem sok YA hagyott bennem nagy nyomot. Az Éhezők viadala talán a legnagyobb könyves csalódásom volt, még mindig értetlenül állok az egész jelenség előtt. A Shiver első része tetszett, de semmi különös, pedig szeretem a telet, a második része pedig már egyáltalán nem tetszett. Az Imádott Jenna Foxra megharagudtam a vége miatt. A Csontváros első részét nagyon szerettem, a második elment, a harmadik résznek csak a negyedéig jutottam annyira felhúzott. A Rubinvöröst szintén feladtam az elején. Tudom, tudom szörnyű vagyok.

Na, de akkor most jöjjenek azok amiket szeretek/szerettem:

2013. november 7., csütörtök

A mindenképp el kell olvasnom mielőtt meghalok listám

Amadea nem régiben kirakott egy listát, egy csomó könyvről, amikből állítólag az emberek átlagosan hatot olvastak, de Lobonak hála kiderült, hogy ez nem igaz. És most ez a lista kering körbe a blogokon, a lényege, hogy jelölöd, hogy mi az amit már olvastál, és az amit majd szeretnél. Belőlem meg hirtelen előtört a különcködő kis hipster és csináltam magamnak saját listát :D Igazából már régóta összeakartam írni azokat a totemizált alapműveket (ez a kifejezés is Amadeától származik, és nekem nagyon megtetszett, remélem nem bánja, hogy átvettem), amiket majd egyszer elszeretnék olvasni.
Erről a mostani listáról egyébként 16 és háromnegyed könyvet olvastam, a Gyűrűk ura folyamatban van, a Hiúság vásárát egyszer elkezdtem, de félbehagytam (nem azért mert rossz volt, csak úgy elmaradt), a Hamletet is csak félig olvastam (az viszont nem tetszett). Viszont, ha az számít, hogy a Micimackót felolvasták nekem, és rongyosra hallgattam mese kazettán, akkor 17 és háromnegyed.

Szóval a nagy listázgatások hatására összeállítottam a saját Mindenképp el kell olvasnom mielőtt meghalok (+ a bővítmények) listámat, majd ezt fogom frissítgetni és jelölgetni. A lista nem csak és kizárólag totemizált alapműveket (nagy klasszikusokat) tartalmaz, vannak kevéssé totemizáltak, és olyanok amik egyáltalán nem, csak már régen jelentek meg. Igazából nem tudom pontosan mitől és mikor érdemli ki egy könyv ezt a rangot.
Íme: