Azt hiszem ideje belátni, hogy az idei év nem a szuper könyvek évada lesz. Persze olvastam jókat is, főleg az év elején, de az utóbbi időben túl sok középszerűség (vagy még annál is rosszabb) került a kezembe. Ez végül is nem baj, nem olvashat az ember mindig csupa jót, de azért remélem akadt még egy-két igazán nekem való olvasmány a kezembe idén. Viszont, az az igazság, hogy semmi kedvem sincs emiatt bosszankodni, és negatív posztokat gyártani, most túl békés lelkiállapotban vagyok ehhez. Szóval inkább letudom őket röviden, egy bejegyzésben. (Bár, mivel csupa köztiszteletben álló darab, lehet jobb lenne, ha nem egyszerre zúdítanám rá az emberekre, hogy én ezeket mennyire utáltam).
Ben Aaronovitch: London folyói
Ezt már nagyon régen olvastam, még valamikor nyáron. A Kraken és Sosehol után úgy gondoltam, hogy az a könyv, ami egy mágikus Londonban játszódik rossz nem lehet. Valamilyen szinten igazam is volt, mert ennek a mágikus Londonnak köszönhetően tudtam befejezni ezt a regényt.
Szerintem, ha Albert Camus a Közöny című könyvét urban fantasynak írta volna meg pontosan így nézne ki. Ez a gondolat annyira befészkelte magát a fejembe, hogy utána is néztem nincs-e valamilyen kapcsolat a két író között (nincs). Nem rémlik, hogy egy darab érzelem leírás is lett volna a könyvben. A főhős zavarba ejtő közönnyel szemlél mindent, pedig igazán nem mindennapi dolgok történnek körülötte.
Olyan szürke és száraz volt az egész, nincs semmilyen kimagasló hibája, de erénye sem. Végül azért nem írtam róla posztot, mert nem éreztem említésre méltónak. Ha nem lenne a blog, és nem jegyezném fel az olvasásaimat valószínűleg már el is felejtettem volna, hogy olvastam. 3/10