Amit így március végeztével elmondanék

Nahát már itt tartunk? Szóval február végén különös nyűgösség tört rám, és úgy éreztem nincs semmi említésre méltó, amit leírhatnék. Ami nem teljesen igaz, mert ott volt például Malala könyve, amit nagyon szerettem és újra képes voltam orron át lélegezni (na jó, ez messze nem említésre méltó, de nagyon örültem neki).
Most pedig erőt veszek magamon és nem térek ki a hónapok múlási sebességének különös jelenségére, hanem nézzük mindjárt mikre bukkantam márciusban:

Könyves
Ami azt illeti piszok jól állok a beszerzésekkel. Eddig egész évben csupán kettőt szereztem be (már ha nem számoljuk az e-bookokat, és ugyan miért számolnánk őket? De még velük együtt is csak hatnál tartok). És ami még jobb, hogy már el is olvastam őket, úgyhogy az olvasatlanaim száma nem növekedett. Egyébként mindkettő impulzusvásárlás volt, de a jó fajtából. Malala könyvéről már írtam, ő tényleg teljesen véletlenül akadt a kezembe és nagyon megérintett. A másik könyv Cat Winterstől a Fekete madarak árnyékában, amiről katacitanál olvastam, és nagyon kedvet kaptam hozzá, úgyhogy pár napon belül be is szereztem. Nem egy eget rengető történet, de egy hangulatos és igényes YA, sokkal több ilyen kellene.
Úgy érzem lassacskán kezd elmúlni az olvasási válságom, magamhoz képest elég sokat olvasok mostanában (sosem voltam gyorsolvasó, és nem is akarok az lenni, szeretem sokáig olvasni a könyveket), és többnyire pozitív élményeim vannak. Bár a Mitágó-erdő január óta parkolópályán van, még száz oldal van hátra belőle, nem tudom, hogy befejezem-e, elég felemás viszonyom van vele. Aztán ott van a Wayward Pines, ami egy rém frusztráló könyv egyszerre unalmas és izgalmas. Nem tetszik sem a hangulat, sem a karakterek, a történet se nyűgöz le, de mégsem ereszt mert tudni akarom hová lyukad ki végül. Ha jobban belegondolok ez az érzés nagyon is passzol ehhez a könyvhöz.

Nézni való
Bevallom azért maradtam el már megint a bloggal, mert az írásra szánt időmben az Orange Is The New Blacket néztem, de annyira jó ez a sorozat, hogy csak egy icipici lelkiismeret furdalásom van miatta. Egy női börtön életét mutatja be, és... volt már veletek olyan, hogy úgy éreztétek, hogy egy történhet mintha kifejezetten nektek készült volna? Én így voltam ezzel. Nagyon szeretem a zárt közösségekben játszódó történeteket, legyen az iskola, börtön, katonaság, bármi. Mindig érdekes látni hogyan alakul ki egy kis társadalom a társadalomban saját törvényekkel és erkölcsrenddel.
Aztán ott vannak a karakterek, ó te jó ég, még sosem láttam ennyi fantasztikus karaktert egy helyen. De tényleg, mindenkiben van valami érdekes és megkapó, egyetlen történet szál van, a sok közül, ami irritál, de még azt se mondanám nagyon rossznak.
Harmadik alappillérként pedig ott van az összetettség. Mindig lenyűgöz ha valaki jól tudja ábrázolni azt, hogy valójában mennyire nem működik a világ jóra és rosszra osztása. Nem is csak azért mert nincs ilyen, hanem mert nem lehet így leegyszerűsíteni a dolgokat. Mert hiába ítélsz meg valakit rossznak, nem fog hidegen hagyni a története, mert attól még vannak érzései és szenved, és olyan borzasztó tragikus az egész. Volt egy szereplő, akit nagyon utáltam (olyan jó utálni módon) szörnyű egy alak volt, aztán végül bűnhődött, de nem azért amiket elkövetett, és megsajnáltam, pedig abszolút megérdemelte, sőt, csak nem azért a tettéért. Aztán a második évadban volt egy igazán gonosz szereplő, aki aztán tényleg olyan hatással volt rám amilyennek egy negatív karakternek lennie kell. Nem csak akkor borsózott tőle a hátam amikor képernyőn volt, hanem akkor is amikor olyasvalakit mutattak akit utál, és folyton attól féltem, hogy bántani fogja, volt hogy majdnem rákiabáltam a szereplőkre, hogy beszéljenek halkabban nehogy meghallja :)
Szóval ez egy őrült jó sorozat, szinte mindenben tökéletes. Egyébként két évad van belőle, és nyáron jön a harmadik.

Egyéb
Beauty contenttel most nem szolgálhatok, nem akadtam mostanában semmi érdekesre. Viszont úgy döntöttem megmutatom nektek az apukámtól nőnapra kapott korallvirágomat, ami még mindig él, és nem úgy néz ki mintha szenvedne, én ezt már sikernek könyvelem el, nagyon nem vagyok jó a növények életben tartásában. Nem régiben mégis rám tört, hogy szeretnék valami zöldet a szobámba, kaktuszban gondolkodtam persze (sőt még még most szeretnék), de ennek a korallvirágnak is nagyon örülök, olyan kis egyszerű és mégis csodaszép. Ezenkívül van még egy citromfa növendékem, amiből remélem egyszer tényleg fa lesz, mindenesetre már elég régóta meg van és még él.  Van még egy kis virágos kertem, aminek tavaly sajnos teljesen felhagytam a gondozásával, és mégis előbújtak a gazból a kis krókuszok, már a nárciszok is kinyíltak, meg már a tulipánok is majdnem, sőt a lila futónövényem (aminek nem tudom a nevét) sem adta fel, pedig biztos voltam benne, hogy elszáradt. Annyira megörültem neki, hogy ilyen mostoha körülmények között is előbújtak, hogy elhatároztam idén már törődni fogok velük, és nagyon helyes kiskertet fogok csinálni. Csak az időjárás eddig nem kooperált a hirtelen jött lelkesedésemmel, de most épp süt a nap, és mintha nem is fújna annyira a szél, úgyhogy megyek is gyomlálni. Sziasztok.