2013. június 17., hétfő

Kicsit megkésett beszámoló a Könyvhétről

Ez a poszt valahogy sehogy sem akart megszületni, megakartam írni még múlt hét pénteken frissen ahogy hazaértem, de mire számítógép közelébe keveredhettem volna már alig bírtam nyitva tartani a szemem. Aztán csak teltek a napok és valahogy mindig elmaradt, de ami késik nem múlik, hogy ilyen közhelyekkel éljek.

Miután megtudtam, hogy a Nincs mit irigyelnünk a világtól mégsem jelenik egyrészt nagyon szomorú lettem, mert azt vártam a legjobban, másrészt így két könyvre csökkent a bevásárló listám (ha-ha), gondoltam én ezt akkor. Pár nappal a Könyvhét előtt, viszont listán már négy könyv szerepelt, mert hát mikor vegyek könyvet, ha nem most? (Végleges szám hat lett egyébként).

Pénteken annak és rendje és módja szerint megérkeztem Pestre, és ahogy kiléptem a Deák téri metróból rájöttem, hogy az a hitem, hogy tudom hol van a Vörösmarty tér enyhén túlzás. Persze nagyjából sejtettem hol van, és viszonylag gyorsan meg is találtam, és különben is főként az óriáskerék térített el.
Megérkezvén kissé megszeppenve kóvályogtam a sok stand között, nem is tudtam merre menjek. Végül leültem a szobor tövébe és kelletlenül belegyömöszöltem a vadonatúj és nagyon menő bőrdzsekimet a táskámban. Borzalmasan meleg volt, és ezt (meg hogy a táskába kellett gyűrnöm a dzsekimet) el is panaszoltam mindenkinek, akinek tehettem.

Most pedig abba is hagyom a lényegtelen locsogást és a lényegre térek. Én is jelentkeztem az ekultura blog interjús sorozatára (nagyfokú félősségemet legyőzve ezzel). Az eredmény nem is lett olyan vészes, bár hangom az borzalmas (a bemutatkozás volt a legrosszabb amúgy, számítottam ilyen jellegű kérdésre és még a buszon kitaláltam mit fogok mondani, de ott teljesen elfelejtettem, sőt még most sem emlékszem rá, mindig is bajban voltam ezekkel a "mondj magadról pár szót" dolgokkal). Egyébként itt van, ha valakit érdekel:




Ezután kezdtem könyvvásárolgatásba, beszereztem a Hívjátok a bábát és a Jessie Lamb testamentumát. Az Ad Astra standjánál találkoztam Amadeával, beszélgettünk egy kicsit, megnyugodtam, hogy nem csak én felejtettem el merre kell menni a hármas metrónál, és elmondta hol találom olcsón a Ne engedj elt (ami a következő megvásárolt könyvem lett).
Következőként a Cor Leonis kiadóhoz mentem, épp az utolsó pillanatban érkeztem, mert már csak két Iced árválkodott ott. Gretty ezzel is fogadott, amint megközelítettem a standot "Hello, Iced lesz, de ugye nem kettő?" és még rám parancsolt... akarom mondani rám beszélt egy 500 Ft-os Papíron prímát (állítólag jobb mint a Bridget Jones), bár nagyon nem kellett győzködni (és mint kiderült, a már így is többet könyvet vettem a tervezettnél érv abszolút nem volt meggyőző számára). Itt vettem még egy Oscar Wao életét is, és kaptam ajándék horoszkópos könyvet, közben Gretty lelkesen elújságolta, hogy egy kb. vele egykorú pasinak eladott egy egész sorozat Chance-t (Karen Chance Cassie Palmer sorozatát).

Összességében nagyon jól érzetem magam, és nagyon örülök, hogy találkoztam Grettyvel és Amadeával olyan hihetetlenül kedves és jófej mindkettőjük, hogy el is felejtettem milyen nehezen tudok időnként szoba elegyedni idegen emberekkel. Továbbá annyi könyvjelzőt gyűjtöttem össze, ami egy életre is elég.
Ja, és bónuszként betudtam szerezni unokatesóm ballagási ajándékát (a Zafírkéket), aminek hihetetlenül megörült, én meg duplán örültem egyrészt mert jó ajándékot vettem másrészt mert végre elkezdett ő is olvasni.
Az időjárás szidalmazásával meg óvatosan kell bánni, mert könnyen megsértődik, hazafelé már egyre lelkesebben szemerkélő esőben jöhettem (ami el is állt mire hazaértem). Egyébként szeretem az esőt, csak már elég volt belőle egy időre. De legalább láttam egy szép szivárványt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése