Karen Marie Moning: Új nap virrad

FIGYELMEZTETÉS: ERŐSEN SPOILERES POSZT!

Hmmm.... Nem is tudom hol kezdjem, egy kicsit szomorú vagyok, hogy vége lett, de ennél jobban nem lehetett volna befejezni, és hamarosan jön Dani könyve is, szóval még nincs teljesen vége. Elhatároztam, hogy elolvasok minden Moning könyvet, teljesen fanatikus lettem nem tehetek róla :)

Nehéz szép, összeszedett véleményt írni egy olyan könyvről amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, de azért megpróbálom.

Fantasztikus volt már a borítótól kezdve az utolsó betűig, már csak kézbe fogni is nézegetni is jó volt. És végre megfelelő hosszúságú volt, mindegyik résznek legalább ilyen hosszúnak kellett volna lennie.

Szóval elérkeztünk a végére, ahol végre megtudunk mindent, és megtörténik a végső nagy leszámolás. Hát voltak meglepetések rendesen, pedig én gyakran rájövök a nagy fordulatokra. Nem azért mert olyan nagyon okos vagyok csak krimiket és rejtélyes könyveket olvasok és filmeket nézek mióta az eszemet tudom. De itt,  csak döbbenten pislogtam. Például Darrocnál, ő volt a főgonosz őt kellett volna a végén egy nagy epikus csatában legyőzni! Hát nem jött össze. Viszont a fő-fő nagy fordulatot kitaláltam, vagyis csak megsejtettem, amikor Mac arra gondolt, hogy talán Cruce mégsem halt meg, és ha már ezen gondolkodik akkor bizonyára nem halt meg. Ha pedig nem halott akkor csak fontos szereplő lehet, mert abban nincs semmi, hogy csak úgy besétál és azt mondja "Helló, itt vagyok még élek. Szép napunk van, nemde-bár?" . És csak egy valaki volt akiről eltudtam képzelni, hogy ő az. De aztán felpörögtek az események, és én teljesen megfeledkeztem az egészről, sőt el is vettettem a dolgot, mert Barrons nem látott át rajta. Úgyhogy nem esett le a dolog csak a legvégső pillanatban. Arról meg hogy halt meg Alina már ne is beszéljünk.

Beszéljünk inkább még egy kicsit Darrockról mert szegényről olyan keveset beszélnek. Nem kedveltem, azon ritka rossz fiúk egyike akiket egyáltalán nem bírtam. De mivel ő a fő gonosz nem is az a cél hogy kedveljük. Csak azt akarom kiemelni, hogy milyen zseniálisan van még ő is meg írva. Mutat fel emberi érzelmeket, megértjük a céljait, és mégsem érzünk együtt vele, mégsem gondoljuk hogy nem is olyan gonosz. Mert sok gonosznál az a baj, hogy kiderül hogy milyen szomorú és sötét múltja volt, hogy szegényt nem szerette senki, és megsajnáljuk. Darrockot viszont hiába ismerjük meg, nem vált ki belőlünk szimpátiát igazi fő gonosz (leszámítva, hogy nem is ő a fő gonosz).

Macet továbbra is nagyon bírom. Szerintem az ő karakterének köszönhetően lett ilyen fantasztikus ez a sorozat. A törés az ő életében adja az alapot az egész történetnek, hogy ő hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel, hogyan áll talpra újra meg újra.
 Komolyan képzeljétek el, hogy ő is olyan tucat hősnő mint a többi. MacKayla Lane egy átlagos, csöndes visszahúzódó lány, nagyon rendes, mindig tudja mi a helyes, és mindig józanul gondolkodik. Semmilyen akár kicsit is elítélendő tulajdonsága sincs. Ezáltal személyisége sincs, de mindegy. Aztán szegénynek felborul az élete amikor nővére meghal és ő elmegy Írországba, hogy kiderítse, hogy mi történt. Ott találkozik Jericho Barronssel, aki Istenem, de szexi! 

Nem lett volna ugyanaz, csak egy fokkal jobb történetű tucat fantasy lett volna. Mivel mindent Macen keresztül látunk, ezért egy szürke Mac gondolatain keresztül bemutatott világ ugyanolyan szürke lenne. Vajon Barrons akkor is olyan különlegesen Barronsos lenne, ha Mac mindig csak megszeppenve ült volna és azon gondolkodott volna, hogy milyen csodálatosan gyönyörű a teste? Vagy hogy ki a szexibb Barrons vagy V'lane? És természetesen abba fog halálosan bele szeretni aki jobban néz ki.

Röviden Mac király (ó, de még mennyire:), már az első perctől az volt.

Eddig Barronsról még nem is írtam. Egyrészt mert hát mit írhatnék róla? Olvastátok a könyvet, nem? Jó bornak nem kell cégér...

Másrészt, meg mert egy kicsit féltem. Mert bármennyire is fantasztikus karakter (kicsit sokat használom a fantasztikus szót, nézzétek el nekem), olyannyira, hogy a könyveket már nem is olvashattam emberek között, mert akárhányszor felbukkant idétlenül kezdtem vigyorogni.

De nagyon féltem, hogy mi lesz vele a végén. Hogy olyan lesz mint a többi, és amint beteljesül a szerelme leveti a rejtélyes pasi vagyok bőrét, és elkezd csillogni, vagy valami. És majd olyanokat fog mondani, hogy Nagyon szeretlek Mac, meghalnék érted! Én már csak érted élek, te vagy a mindenem! Meg amiket ilyenkor szoktak mondani, és talán még naplemente is lesz. De nem! Nem! Nem! Ő Jericho Barrons és az is marad, szégyellem magam, hogy egyáltalán megfordult a fejembe, hogy ő valaha is ilyesmiket csinálna. Imádtam azt a részt amikor kinevette Macet mert azt hitte, hogy meghalt érte, vagy amikor azt hitte hogy Barrons a király. És nagyon örülök, hogy nem lett király és Mac nem lett szerető (ettől is nagyon féltem), és nem lett nagy örök, szétválaszthatatlan sorsszerű szerelem. Mintha az író az olvasóknak szólt volna ki "Nem-nem, felejtsétek el az összes eddig ismert romantikus klisét, az én szereplőim ennél sokkal egyedibbek, és azok is maradnak, nem lesznek habos-babosak csak mert közelítünk a vége felé."

A befejezés csodálatos volt (csakhogy ne használjam még egyszer a fantasztikus szót). Nem olyan és boldogan éltek míg meg nem haltak befejezés, ami nem is illett volna hozzá. Hanem olyan itt most megállunk egy kicsit, Mac 10 percnél tovább is boldog lehet befejezés.

Fantasztikus volt, na, erre nincs jobb szó (csak az hogy szuperkálifradzsilisztik expiálidóxikus, de ha ezt használom hülyének fogtok nézni, és különben is túl hosszú).

Nagyon kíváncsi vagyok Dani könyvére. Remélem Barrons és társai is feltűnnek benne (róluk nem is írtam, mindegy, bírtam őket és kíváncsi vagyok a történetükre, ennyi). Igazából messze nem tudtunk meg mindent Barronsról (és a többiekről). Azért mert Dani könyvében még szó lesz róla, vagy mert ő Barrons és kész? Fogadd el hogy nem tudhatsz meg mindent róla. Remélem azért még egy-két dolog azért kiderül.

Hahh, szívem szerint hagynám az a halmokban álló olvasnivalóimat, és egyéb teendőimet, és neki állnék, hogy szépen lassan, minden rejtett utalásra odafigyelve, újra olvassam az egészet.

10/10