Széljegyzetek #2 Ami a történetek után marad

Szoktatok azzal játszani, hogy felidézitek egy-egy régebbi olvasmányotokat, hogy megnézzétek mi maradt meg belőle bennetek? Mi az első dolog ami eszetek jut egy mondjuk 2-3 hónappal ezelőtti (vagy akár sokkal régebbi könyvről)? Én lényegében minden blog bejegyzésnél ezt játszom, mert általában mindig eltelik legalább egy hónap mire eljutok oda, hogy írjak egy könyvről. És gyakran azt a felfedezést teszem, hogy már teljesen máshogy él bennem a könyv, mint mikor befejeztem. Azt hiszem erre a legjobb példa Joanne Harris novellás kötete (amit még mindig nem nevezünk magyar nevén), amire 6 pontot adtam végső soron jogosan, a novellák többségére egyáltalán nem emlékszem. Ugyanakkor az a különleges édes-bús hangulat, és az pár igazán megragadó történet annyira belém ivódott, hogy már-már majdnem kedvenc státuszba sorolom ezt a kis könyvecskét, pedig mikor leraktam egyáltalán nem éreztem olyan nagy számnak.

Na de, most nem róla lesz szó, hanem két nem olyan régi olvasmányomról amikben az a közös, hogy az olvasás közbeni élmény, és az ami mostanra maradt belőlük nem igazán van összhangban.

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

Teljesen spontán vásárlás volt, Katacita posztjának hatására egyszer csak bekattant, hogy én ezt olvasni akarom. Ez már lassan két hónapja volt, két dolog maradt meg belőle, a hibái (amiből nem kevés akad), és hogy mennyire élveztem az olvasását.
Olyan igazi nosztalgikus lányregény hangulat idézett bennem. Végig úgy éreztem, hogy gyerekkoromban odalettem volna ezért a könyvért. Van benne egy talpraesett fiatal, kissé különc főhősnő, érdekes történelmi kor (spanyolnátha ideje), finoman ábrázolt romantika, és misztikum.
De ami leginkább megmaradt a történetből  azok a kedves érzéketlenségek. Tudjátok ezek azok a mondatok, amiket az emberek akkor mondanak amikor szembetalálják magukat valaki más bajával, és azt hiszik nekik kell valami világmegváltó jó tanáccsal szolgálniuk, de legalábbis mindenképp mondaniuk kell valami okosat. Ezek jó esetben egyáltalán nem segítenek, rossz esetben még jobban megbántják az illetőt. Na, ez a könyv ilyenekkel van tele, például többször elhangzott az a "tanács", hogy az adott szereplő próbáljon aludni és elfelejteni a történteket. Nem akarok spoilerezni abból, hogy a történet az I. világháború idején, egy járvány kellős közepén játszódik, nem nehéz kitalálni, hogy nem olyan problémákkal szembesülnek amiket csakúgy kialszik az ember.
Azt hiszem ennek a regénynek a legnagyobb bája abban rejlett, hogy jókor került a kezembe, akkor és ott nagyon jó volt elmerülni benne, még akkor is ha mostanra már csak annyi maradt, hogy nincs olyan trauma, amit ne lehetne egy kiadós alvással helyrehozni.
6/10

Jo Nesbo: Boszorkányszög

Életem első skandináv krimijében a norvégok épp a rekkenő hőséggel küzdenek (ezt még most sem tudom igazán elképzelni) és persze egy különös brutális gyilkosság után nyomoznak.
Nem volt zökkenő mentes viszonyom ezzel a könyvvel, a főszereplőt nem igazán zártam a szívembe, és többször majdnem abba is hagytam, csak aztán mindig épp akkor történt valami ami miatt muszáj volt folytatni. És aztán a vége... nagyon rég fordult elő velem, hogy irracionálisan sokáig fennmaradjak mert egyszerűen nem tudok letenni egy könyvet, ezzel most így történt. Volt egy csomó kritikai észrevételem, mint hogy helyenként nagyon unalmas, a főhős szenvedhetne kevesebbet, és vége kissé túl volt spilázva. Legalábbis ezeket írtam fel a jegyzetfüzetembe, és igen néha bizony én is együtt szenvedtem szerencsétlen Harry Hole-lal, de mégis így utólag nagyon szerettem ezt a történetet. A meghatározhatatlan borongós hangulatát, a fel-fel bukkanó életképeket amikről nem tudhatod, hogy fontosak lesznek-e vagy sem, a felpörgött végjátékot, és hogy ennek az egyszerű kis történetnek sikerült túl járnia az eszemen (ez most kissé nagyképűen hangzott, de általában kiszoktam találni a csavarokat). A végén már annyira belerázódtam a történetbe, szinte sajnáltam, hogy vége.
Most visszagondolva is csak azok az apróságok jutnak eszembe amivel Nesbo megvezette az olvasóit és a rendkívül erős felvillanó életképek, szeretem amikor egy másik történet csakúgy beszivárog a fő történetbe.
Sok ilyet akarok még olvasni, csak egy kicsit élettel telibb főhőssel.
7/10