2015. április 26., vasárnap

Yann Martel: Pi élete

Amit erről a könyvről tudtam mielőtt elolvastam volna: van benne szó a vallásról, egy hajótörött fiúról szól, szerepel benne egy tigris, és van valami "izgis" a végén. Szóval lényegében mindent. De ez nem is az a fajta könyv amiről nem szabad semmit sem tudni mielőtt elkezded. Nincsenek benne váratlan fordulatok, és meglepő csavarok. Ez tényleg csak ennyi, egy fiú, egy csónak és egy tigris, és az egyetlen rejtély a történetben, hogy mégis mitől lett ez ilyen jó. Minél többet gondolkodom rajta annál kevésbé értem, nem kifejezetten izgalmas, nincsen tele páratlan frappáns gondolatokkal, a stílusában sincs semmi kirívó, elég egyszerű regény, és mégis van benne valami varázslatosság ami miatt alig tudtam letenni.
Na de, nézzük meg alaposabban és kezdjük mindjárt a gyengeségekkel:





A történet vallási vonulata eléggé semmilyen, pedig azt hiszem ezt lett volna a lényeg. Ez azért kár mert az, hogy valaki három különböző vallást gyakoroljon elég érdekes felvetés, és kíváncsi lettem volna a kifejtésére, ami sajnos/nem sajnos elmaradt. Mert az, hogy Pi szeretni akarja Istent nem válasz, miért így akarja szeretni? Szerintem egy vallással is elég jól lehet szeretni Istent. Meg amikor azt mondja az anyjának, hogy Isten országába bármely útlevél érvényes, akkor is saját magának mond ellen, ha bármilyen útlevél jó akkor nincs szükség háromra. Amit meg végképp nem értettem, hogy hol marad a buddhizmus? Egy árva fél mondat sincs erről a vallásról, mintha nem is létezne, szegény kis Buddhát miért nem akarja szeretni?
Igazából nem látok ebben semmi vallási meggyőződést csak egy gyereket akit elbűvöltek a különböző rituálék, amivel (tekintve, hogy Pi tényleg csak egy gyerek) semmi baj nincs, csak így nem értem a helyét a regényben.
Aztán ott van az elején a "fenyegetés" hogy ettől a történettől hinni fogok Istenben. És sokat gondolkodtam a dolgon, de nem látom, hogy pontosan mi ad okot ilyen jellegű bizakodásra. Egy hatalmas hajó hirtelen elsüllyed, és a sok ember (és állat) közül csupán egy fiú éli túl. Miben kéne hinnem ez alapján?
Minél többet foglalkozom a vallási résszel annál gyengébbnek látom a könyvet, pedig én tényleg nagyon élveztem, úgyhogy haladjunk is tovább. Egyezzünk meg abban, hogy a vallási rész olyan, mint három szem avas mazsola a süteményben.


Az állatokról szóló részt viszont imádtam, azóta zoológiás könyveket akarok olvasni, és alig várom, hogy eljussak az állatkertbe :) Akár kétszer ennyi állatos morfondírozást is szívesen olvastam volna. Nagyon tetszett ahogy az állatokhoz viszonyul, komolyan és hozzáértéssel ír róluk, mégis mély szeretettel.
Ettől lett Pi és Richard Parker (a tigris) kapcsolat olyan különleges. Mindenféle negédességtől mentes, nem lesznek kebelbarátok, ember és tigris maradnak végig, de az egymásra utaltság miatt mégis kialakul közöttük valami halovány kötelékféle.

Tehát számomra ez egy állatos könyv, nem pedig egy hitről szóló mese. Nekem a fő mondanivaló abban rejlett, ahogy Pi kezelte Richard Parkert. Ha megkérdeznék tőlem, hogy mit szimbolizált ez a kapcsolt akkor, azt mondanám, hogy a félelmekkel való szembenézést és hogy hogyan fordíthatjuk javunkra a gyengeségeinket.

Mindent összevetve, minden viszontagság ellenére nagyon örülök, hogy útra keltem Pivel és Richard Parkerrel, nem kizárt, hogy egy nap majd újra megteszem.

7/10

És most már elérkeztünk a végéhez, ideje spoileres vizekre evezni, akit zavar az most ugorjon.


VIGYÁZAT SZÖRNYŰSÉGESEN VESZÉLYES SPOILEREK KÖVETKEZNEK!




Hát szóval a végé. Szerintem ha nem tudom, hogy lesz valami a végén, akkor sem lepődtem volna, de így végig egyértelmű volt számomra, hogy valahogy felülíródik majd a történet, és én sokkal durvábbra számítottam. Így csak bólintottam, tök jó ahogy a második történet referál az elsőre, és ennyi. De azért nem hagyott nyugodni, hogy valami nagy letaglózódásnak kellett volna következnie. Aztán rájöttem, hogy választanom kellene a két történet között. Viszont nekem eszembe se jutott azon morfondírozni, hogy két kitalált történet közül melyik az igazi. Egyébként pedig nyilván az első, még a japánok is az elsőre szavaznak, hogy tehetnék én másként? Elvégre az a könyv, azt olvastuk több száz oldalon keresztül, míg a második csak egy kis sokkolócska (lenne) a végén. Épp ezért nem is érzem igazán fairnek, hogy egymáshoz hasonlítsam a kettőt. Sokkal érdekesebb lett volna ha a két történet egyenrangú, és ugyanannyi részét teszik ki a történetnek, na úgy már lehetne arról beszélni, hogy ki melyiket választja és miért. Így maximum arra juthatunk, hogy igen, az első nagyon szép, de a második verzió reálisabb. Ami egyébként nem igaz, ami azt illeti nekem a második résszel is vannak fenntartásaim.

Forrás

Nézzük csak, van egy őrült szakácsunk, aki legyeket eszik, és még a készletek kifogyása előtt emberhúst eszik lelkesen, de a banánokat hagyja elúszni (ahogy Pi anyja is). Továbbá teljesen hozzáértően kezeli a helyzetet, tele van jó ötletekkel, de az ételkészletet idő előtt felzabálja. Hiába retteg az éhségtől és nem riad el a gyilkosságoktól nem öl meg mindenkit a álmában, hogy több étel maradjon neki. Különös hirtelen felindulásból megöli Pi anyját, aztán rátör a lelkiismeret és nem használja a holttestet semmire (pedig ugye mániákusan retteg éhségtől, és már azelőtt emberhúst eszik, hogy szükséges lenne). Végül pedig hagyja, hogy megölje egy tizenéves, azért persze küzdöget, de csak poénból, mert hirtelen rájött, hogy mégis megszeretne halni, habár eddig minden morális értékrendet áthágott az életben maradásáért.
Aztán ott van Pi, a teljesen legyengült tizenhat éves, aki végignézi ahogy brutálisan meggyilkolják az anyját, megöl egy nála jóval erősebb férfit, megeszi a belsőségeit, és végtelennek tűnő ideig hánykolódik a vízen (az első verzióhoz képest jóval kevesebb élelemmel). És túléli, sőt nem őrül bele, az egyetlen pszichés tünet, hogy kitalál magának egy állatos történetet, de amikor nem arat vele sikert, bevallja az igazat, tehát még ő maga se hiszi el a meséjét (ergo nem őrült). Írja a könyv, hogy mennyi ideig kezelik a traumáival? Mert abban biztos vagyok, hogy a második verziót nem lehet tartós lelki betegség nélkül megúszni (reálisan nézve teljesen össze kellett volna roppannia a történtektől, ehhez képest kifejezetten kiegyensúlyozott amikor a két japánnal beszélget).
De ja, tök valószínű az egész.

Végkövetkeztetés: az állatoknak mindig logikusan egy adott séma szerint kell viselkedniük, ellentétben az emberrel aki bármilyen irracionális viselkedést mutathat készséggel elfogadjuk, mert hát őrült (pedig az őrületnek is van rendszere). És bár az állatok valóban sematikusabban működnek az embernél, a természetnek minden téren vannak kilengései, mindig lesznek anomáliák, és nincs olyan élőlénycsoport ami ne mutatna időnként abnormális viselkedést.
A végkövetkeztetés végkövetkeztetése: mindkét történet valószerűtlen, de ez nem zárja ki hogy igaz is legyen (de egyik sem az, mindkettő írói kitaláció csupán).

Bocsánat, csak lássátok, hogy néz ez ki a valóságban :D

4 megjegyzés:

  1. Remek poszt lett, gondolatébresztő és vitaindító is, bár annyira nagyon nincs kedvem vitázni :D én totálisan imádom ezt a könyvet, az egyik kedvencem lett, és úgy voltam vele, végre egy régi vágású regény, ami lassú folyású, nincs benne semmi extra dolog, ahogy előrehalad az eseményekben, mégis olvastatja magát.
    Veled ellentétben nekem nagyon tetszett a vallási rész benne, valahogy pont elég volt, és nem hiányoltam a buddhizmust épp, elvégre elég sok más vallás is kimaradhatott, megvolt így is az összhang. Szerintem pont azt támasztja alá, hogy bármilyen vallással lehet Istent szeretni, hogy egyszerre többet próbál gyakorolni nekem ez nagyon szimpatikus volt, főleg a lázadás miatt ami ebben van, ami előtt a felnőttek, vagy épp a vallások és képviselőik értetlenül álltak kissé. De mondjuk szerintem vallás nélkül is lehet szeretni Istent, ez persze már tényleg elrugaszkodott személyes dolog. :) Tök jó, hogy írtad, hogy ez tulképpen egy gyerek, akit elbűvöltek a vallási rituálék, nagyon így van. Van valami kis varázs ebben a gyermeki szemlélésben.

    Az állatos részeket és Pi és Richard Parker kapcsolatát én is imádtam. :) És azzal is egyetértek, nem volt jó "reklám" ez a hinni fogsz Istenben ettől a könyvtől, semmi értelme ebben a kontextusban.

    SPOILER!!!!
    Én nem akartam a végét túlgondolkodni, hallgattam Martelre: "aki túlzásba viszi az ésszerűséget, az a világegyetemet is kiönti a fürdővízzel." :) Jóleső katarzist hozott a "csavar", és teljesen a bőröm alá mászott a két történet lehetősége. Ha nem lenne a másik... akkor nem lenne ennyi gondolatunk a könyvről, nem motoszkálnának ezek a kérdések, amiket te is felvetettél, hogy mit okozott ez Pinek vajon, mennyire reális? Mennyire reális az állatokkal? Mindig oda lyukadok ki, hogy ilyen nincs... és hogy az emberi... az igen. Az van. :( és hogy ezerszer inkább lettem volna az állatokkal a csónakban, mint az emberekkel - végső soron.
    De akárhogy is gondoljuk, igazából mindkét történet az marad, ami: történet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)

      A vallási résszel nekem se volt bajom amikor olvastam, csak olyan beleerőltetettnek éreztem, és nem túl komolyan vehetőnek. És ezzel nem is lenne baj, csak mindenhol a valláshoz kötötték a könyvet, meg úgy éreztem, hogy az író is erre akarja kihegyezni a dolgot (hinni fogsz Istenben, így van ez Istennel is), pedig ha ezt a három vallásos dolgot kivennénk az sem változtatna semmit a lényegen.
      A buddhizmus kimaradását azért furcsálltam mert az még egy nagy világvallás, és különös, hogy Pinek semmi érintkezése nem volt vele. És ha vallási szempontból nézem a könyvet akkor sokkal gyengébbnek érzem, de nem nézem úgy :)

      SPOILER
      Amúgy igen, nekem nem volt katarzis, de még így is tudnék írni egy külön posztot csak a végéről, egy ilyen könyv már nem lehet rossz :)
      Most alaposan elgondolkoztattál, hogy én kivel lennék egy csónakba. Először embert mondtam volna, mert azért tartalmasabb társaság, meg én biztos nem jeleskednék ennyire a tigris szelídítésben, és egy ember nagyobb eséllyel küzdenék meg még akkor is ha erősebb mint én. De az állatok meg kiszámíthatóbbak és sokkal kevesebb fájdalmat okozhatnak (vagy megesznek, vagy nem). Az egyedüllétet nem bírnám sokáig. A második verzióban is ez a leghihetetlenebb számomra, hogy Pi csak ringatózik sok-sok napom keresztül félholtan az éhségtől, tudva hogy a családja halott és nincs hová mennie, és nem lát semmi mást csak végtelen kék vizet. Szerintem ez kibírhatatlan, inkább harcolnék hülye emberekkel.

      Törlés
    2. :) :) Hm, nagyon jókat írsz. Igen, persze, a buddhizmus is egy nagy világvallás, de valahogy mégsem furcsálltam, hogy kimaradt, ezt nem tudom mivel magyarázni, valahogy elég volt ez a három. Az nekem sem tetszik, hogy ahogy írod, annyira a valláshoz kötötték a könyvet, viszont inkább csak az első vonatkozásban - hogy hinni fogsz Istenben, mert ez nettó hülyeség... A második viszont - SPOILER!!! az így van ez Istennel is nekem nagyon egyberezonált a történetek közötti választással, mert valamennyire a vallás is az, hogy választunk egy történetet, amiben hiszünk. Ilyen kijelentésekért persze a hithű emberkék leharaphatják a fejemet, szóval csak halkan mondtam. :)

      Na igen, jó pont, amibe megkapaszkodhatunk, hogy lehet bár nem tökéletes valaki számára az adott könyv, vagy történet, ami ennyi gondolatot indít el, és ahogy mondod te is, még külön, csak a végéről is tudnál még írni (egyébként az én posztom is maratoni lett annak idején), azért ez mindenképp azt mutatja, hogy figyelemreméltó alkotásról van szó.
      Nehéz lenne választani SPOILER az emberes, állatos csónakok közül, ha tényleg választani kéne... Az egyedüllét, a magány, a megőrülés lehet, hogy tényleg rosszabb, ugyanakkor valahogy igazat adtam Martelnek, hogy az ember a legveszélyesebb állat az állatkertben... a kiszámítatatlan gonoszsága, könyöklése, önzése, barbarizmusa előjönne az embereknek egy ilyen csónakban... akkor inkább faljon fel a tigris - az igazi tigris, mert az ugye, megette volna Pit? ... :)

      Törlés
    3. Szerintem a vallás jóval összetettebb a történet választásnál. Sokkal inkább egy életmód választás, amivel azt mondod "ez a helyes módja annak, hogy jól végezzük földi létünket". Én ezt a mondatot is kicsit beleerőszakoltnak érzem.

      Alapvetően tartom magam ahhoz az idealista elvhez, hogy a világon több jó ember van, mint rossz csak a rosszak nagyobb zajt csapnak. De egy ilyen csónakázás a legjobb emberből is a legrosszabbat hozza ki. De Pi is mondta, hogy RP nélkül nem tudta volna túl élni, mert az adott neki konkrét motivációt, volt miért és kiért küzdenie, ami lefoglalta, és nem volt ideje gondolkodni (még egy ok, amiért nem annyira hihető a másik verzió).

      Szerintem Pi története a részletekben bukik el, meg a borzasztó hosszú időben. Csak azért meg fogom nézni a filmet, hogy lássam hogy fér el egy orangután, egy zebra, egy hiéna, egy tigris és egy gyerek egy csónakban, ráadásul úgy hogy a tigris észrevétlen tud maradni.
      Ugyanakkor azt, hogy egy állatkerti vadállat nem öl azonnal embert főleg ilyen különleges körülmények között azt simán el tudom hinni. Szerintem az állatoknak is van személyiségük (bár messze nem annyira összetett mint az embernek). Úgyhogy nekem hihető, hogy van amelyik ilyen szokatlan helyzetben inkább megilletődik, nem pedig agresszív lesz.
      Láttam egyszer egy videót, amiben egy állatkerti krokodil etetés közben rárontott a gondozóra, a gondozó kicsit hátrébb lépett enyhén visszatolta a krokodilt és odaadta neki a halat, az elfogadta és visszament a helyére, pedig könnyűszerrel felfalhatta volna a gondozót, de nem tette mert tudta, hogy az embertől jön a kaja, nem pedig az ember a kaja. Szóval eltudom hinni, hogy megfelelő fellépéssel egy ideig ki lehet bírni egy hajótörést egy tigrissel. De nem olyan sokáig mint Pi tette annyi idő alatt a szűk hely és az éhség kikészítette volna az állatot, és Pi biztos nem tudott neki elegendő ételt adni.
      Ez egy jó hosszú választ lett, de röviden, igen, egy igazi tigris végül biztosan megette volna Pit.

      Törlés