2013. május 10., péntek

Én is kaptam díjat!

Ó, ez a hét valami hihetetlen volt, mintha megittam volna két üveg Felix Felicist (bár lehet, hogy pontosan ez történt csak épp két tábla Boci étcsoki formájában, de lehet hogy három is volt.. ezt most inkább hagyjuk). Minden teendőm ebben hétben csúcsosodott ki, zh-k, vizsgák, beadandók, kiselőadások, és én olyan szerencsésen tudtam ellavírozni közöttük, az eredmények meg messze fölül múlták a várakozásaimat, nem győzök csodálkozni rajta. Mindennek tetejében végre tudok zenét hallgatni a buszon, amitől még hangulatosabb lett az utazás (én azon ritka emberek közé tartozom, akik szeretnek tömegközlekedni). Aztán kommenteltek a blogomra is (igen ez számomra még nagyon nagy öröm), és mindezt megkoronázva kaptam Zenkától ezt az aranyos virágos blog díjat:



El nem tudom mondani mennyire megörültem neki, hihetetlenül tudok örülni az ilyen apróságoknak. Köszönöm neki még egyszer!

És akkor a szabályok szerint tovább kell ezt adnom 4 másik bloggernek (akiknek 200-nál kevesebb feliratkozója van)

 Anaria egyrészt persze azért mert szeretem ahogy ír, és eddig ő az egyetlen aki konkrétan könyvvásárlásra sarkalt. Mármint sok könyv van a kívánságlistámon különböző könyves bloggereknek hála, de én vásárlás előtt mindig több véleményt is elolvasok és sokat vacillálok. Anariának viszont két posztja is volt (egy Amy Tan köny, meg a Szerelem konyhája), amikor nem kerestem semmi egyéb infót egyből megszereztem a könyveket (és bár az olvasásukig még nem jutottam el 90%-ig biztos vagyok benne hogy szeretni fogom őket) 
Amadea és Heloise mert a bejegyzéseiknek mindig van valami különleges egyedi hangulatuk ami nagyon tetszik.
És Gretty mert neki is nagyon jó eredeti stílusa van, és ha valaki hát ő rá tudna venni, hogy olvassak romantikus regényeket :)

3 megjegyzés:

  1. Végig mosolyogtam ezt a posztot, örülök, hogy jó helyre került a díjacska :)

    VálaszTörlés
  2. Úúú hát mivel csak nem rég ébredtem, kétszer is el kellett olvasnom amit írtál. Asszem meg vagyok hatódva ^^ Még nem kaptam ilyen visszajelzést, hogy valaki miattam vesz könyvet ^^ köszönöm szépen a díjat, meg azt is hogy rendszeresen olvasol, remélem lesznek még kedvedre való bejegyzéseim :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de aranyos vagy! Nagyon szépen köszönöm :-)

    VálaszTörlés