A múlt héten egy újabb körbe poszt téma látott nap világot, amihez most némi fázis késéssel én is csatlakozom. A téma, hogy mi dühít fel minket a könyvekben. Először nem is akartam erről írni, mert épp ekkor sikerült megint valami hülyeségbe botlanom a neten, és a bejegyzésem valószínűleg annyiból állt volna, hogy nagy betűkkel kiírom, hogy engem a könyvek nem dühítenek, engem az emberek dühítenek, és ezért olvasok inkább könyveket. :D
De persze ez nem igaz, nagyon feltudom húzni magam a könyveken is, és minél többet gondolkodom ezen a témán annál több minden jut eszembe (és egyre mérgesebb leszek).
Először is van két is apróság, amit nem olvastam senki másnál, úgyhogy szomorúan meg kellett állapítanom, hogy ezek az én saját kis hülyeségeim.
Az egyik, hogy nem szeretem,
ha egy könyv jelen időben van írva (vagyis például mondom van, mondtam helyett). Nem tudnám megmagyarázni, hogy ez engem miért zavar, de sokáig rettenően irritált, és nem is voltam hajlandó ilyen könyvet olvasni. Egészen addig amíg Meg Cabot nem írt így egy könyvet, akkor rájöttem, hogy ha kellőképpen bele tudok merülni a történetbe, akkor nem is tűnik fel annyira, főleg ha elég gyorsan olvasok.
Másik nem is igazán bosszúság, csak nem rég gondolkodtam el rajta.
A kemény táblás könyvek védőborítóinak mi a funkciójuk? Mert a védőborítók összegyűrődnek, szétszakadnak, megkopnak, olvasás közben elcsúsznak, ha félre rakjuk őket elkallódnak (és teljesen fölöslegessé válnak). Szóval ez az egyébként igen sebezhető papírlap pontosan mitől és hogyan védi meg a kemény táblás könyveket?
De ezek valójában jelentéktelen dolgok, egy könyvet sem rakok félre ezen okokból.
Mi az ami igazán feldühít, ha könyvekről van szó? A nyilvánvalón kívül, mert őszintén kit nem bosszantanak a ronda borítók, a hülye fülszövegek, az igénytelen szöveggondozás, a béna fordítás, vagy a szimplán rosszul megírt könyvek?