2013. november 7., csütörtök

A mindenképp el kell olvasnom mielőtt meghalok listám

Amadea nem régiben kirakott egy listát, egy csomó könyvről, amikből állítólag az emberek átlagosan hatot olvastak, de Lobonak hála kiderült, hogy ez nem igaz. És most ez a lista kering körbe a blogokon, a lényege, hogy jelölöd, hogy mi az amit már olvastál, és az amit majd szeretnél. Belőlem meg hirtelen előtört a különcködő kis hipster és csináltam magamnak saját listát :D Igazából már régóta összeakartam írni azokat a totemizált alapműveket (ez a kifejezés is Amadeától származik, és nekem nagyon megtetszett, remélem nem bánja, hogy átvettem), amiket majd egyszer elszeretnék olvasni.
Erről a mostani listáról egyébként 16 és háromnegyed könyvet olvastam, a Gyűrűk ura folyamatban van, a Hiúság vásárát egyszer elkezdtem, de félbehagytam (nem azért mert rossz volt, csak úgy elmaradt), a Hamletet is csak félig olvastam (az viszont nem tetszett). Viszont, ha az számít, hogy a Micimackót felolvasták nekem, és rongyosra hallgattam mese kazettán, akkor 17 és háromnegyed.

Szóval a nagy listázgatások hatására összeállítottam a saját Mindenképp el kell olvasnom mielőtt meghalok (+ a bővítmények) listámat, majd ezt fogom frissítgetni és jelölgetni. A lista nem csak és kizárólag totemizált alapműveket (nagy klasszikusokat) tartalmaz, vannak kevéssé totemizáltak, és olyanok amik egyáltalán nem, csak már régen jelentek meg. Igazából nem tudom pontosan mitől és mikor érdemli ki egy könyv ezt a rangot.
Íme:

(Nincs semmilyen sorrend, úgy írtam a címeket ahogy eszembe jutott)
  1. George Orwell - 1984
  2. George Orwell - Állatfarm
  3. Aldous Huxley - Szép új világ
  4. Ray Bradburry - Fahrenheit 451 (plusz meg van még egy novellás kötetete)
  5. Virginia Woolftól valamit
  6. Edgar Allan Poe összes (vagy ameddig jutok benne)
  7. Sir Arthur Conan Doyle - Sherlock Holmes összes
  8. Howard Phillips Lovecraft összes (vagy ameddig jutok benne)
  9. Rejtő Jenőtől valamit
  10. Ottlik Géza - Buda (és egyéb művei)
  11. Ken Follett - Katedrális
  12. Umberto Eco - A rózsa neve (nemrég vettem ki a könyvtárból, szeretném még az idén elolvasni)
  13. William Makepeace Thackeray - Hiúság vására (és be is fejezni)
  14. Dante - Isteni színjáték
  15. Charles Dickens - Ódon ritkaságok kicsiny boltja (imádom ezt a címet), Két város regénye (ezt is), meg úgy Dickenstől bármit
  16. Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe (vagy bármi más Oscar Wilde-tól)
  17. Mark Twain - Pudding fejű Wilson (mert ez van meg itthon)
  18. Mary Shelley - Frankenstein
  19. Robert Louis Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete
  20. Gustave Flaubert - Madame Bovary
  21. Miguel de Cervantes Saavedra - Don Quijote
  22. Gabriel Garcia Marquez - Száz év magány
  23. Patrick Süskind - A parfüm
  24. Erich Maria Remarque - Nyugaton a helyzet változatlan
  25. Erich Knight - Légy hű magadhoz
  26. Mario Puzo - Kereszapa
  27. Jack Keruac - Úton (Egyszer már kihoztam a könyvtárból, de csak pár oldalt olvastam belőle, és az fura volt)
  28. Ken Kesey - Száll a kakukk a fészkére (Egyszer már elkezdtem, de beletört a bicskám, de még teszek vele egy próbát)
  29. Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót
  30. Henryk Sienkiewicz - Quo Vadis
  31. Ernest Hemingwaytől valamit
  32. Shakespeare - Macbeth, Szentivánéji álom, Makrancos hölgy
  33. Choderlos de Laclos - Veszedelmes viszonyok
  34. Edith Wharton - Az ártatlanság kora
  35. Anne Bronte - Wildfell asszonya, Agnes Grey
  36. F. Scott Fitzgerald - A nagy Gatsby
  37. C. S. Lewis - Narnia krónikái
  38. P. L. Travers - Mary Poppins
  39. J. M. Barrie - Pán Péter
  40. A. A. Milne - Micimackó (mert kíváncsi vagyok milyen felnőtt(ebb) fejjel)
  41. Lewis Caroll - Alice Csodaországban
  42. Beatrix Potter meséi (Csss! Ne nevessetek! Nincs mentségem, érdekel, és igen főleg a giccsbe hajló idilli illusztrációk miatt, meg mert láttam a Beatrix Potter életéről szóló filmet. Angolul szeretném majd olvasni egyébként)
  43. John Steinbeck - Kedves csirkefogók
  44. Douglas Adams - Galaxis útikalauz stopposoknak
  45. Jonathan Swift - Gulliver utazásai
  46. Jane Austentól legalább még egy könyvet
  47. Helen Fielding - Bridget Jones naplója
  48. Harriet Beecher Stowe - Tamás bátyja kunyhója
  49. Jorge Luis Borgestől valamit
  50. Kurt Vonneguttól valamit
  51. Philip K. Dick - Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?
  52. Anne Rice - Interjú a vámpírral
  53. Stephen King - Ragyogás (és még egy-két regény)
  54. Margaret Atwood - A szolgálólány meséje
  55. J. R. R. Tolkien - Gyűrűk ura, Hobbit (ez folyamatban van, az első részt olvastam, de felírom mert nem nagyon fogok sietni a második rész olvasásával)
  56. Koushun Takami - Battle Royale
  57. Gogol - Holt lelkek

Aztán ott vannak még a nem regények, a mitológiával és történelemmel foglalkozó könyvek, amiket majd szeretnék egyszer szépen egyben elolvasni (főként azért ezeket, mert ezek vannak meg otthon, kivéve a koreás könyveket, már akkor elégedett leszek, ha azokat be tudom szerezni valahonnan):

  1. Sioned Davies -Mabinogion- Walesi legendák (ahányszor eszembe jut ez a könyv legszívesebben felképelném magam, háromszor. Egyszer a book.hu leárazta ezt a könyvet 600 Ft-ra (HATSZÁZ FORINTRA!!!), de én kis butus nem vettem meg mert épp akkor vásároltam be egy könyvdiszkontban, azóta se olvastam azokat a könyveket, már nem is érdekelnek annyira. Ez meg azóta elfogyott státuszban van. Brrr, tudom ennél nagyobb bajom sose legyen. Lehet, hogy majd most beszerzem a bookline-nál, mielőtt végleg kikerül a forgalomból)
  2. Vízbe fúlt szeretők - angol és skót népballadák
  3. Robert Graves - Görög mítoszok
  4. William Camus - Tűzmadarak (indián mítoszok)
  5. A Scolar kiadó nagyvárosok különböző történelmi koros útikönyv sorozata
  6. Michael Wood: Shakespeare nyomában
  7. Michael Wood: Sötét középkor - Brit szigetek népeinek korai története
  8. Szántó György Tibor - Anglia története
  9. Claire Tomalin - Jane Austen élete
  10. Sir Francis Drake - Angol lobogó alatt a föld körül (ezt igazából nem Drake írta, hanem azt hiszem az egyik foglya, meg az egyik tisztje hajós naplója. Egy kis régi könyvecske a Könyvudvarban találtam, az én kis kincsecském. Tipikusan olyan könyv amit az ember meg vesz aztán nem olvas el soha, de tök jó a tudat, hogy ott van a polcon. De én csak azért is elolvasom, majd egyszer. Valószínűleg nyugdíjas koromban, a tornácon egy hintaszékben üldögélve skót kockás pléddel betakarva, egy macskával az ölemben a szomszéd virágos kertjét csodálva -mert én képtelen vagyok a növényeket huzamosabb ideig életben tartani)
  11. Tőkei Ferenc - A sárkánykirály palotája (ázsiai mesék)
  12. Osváth Tibor - A tigris intelme (koreai elbeszélések)
  13. Voigt Vilmos - A három özvegy miniszter (koreai népmesék)
  14. Csoma Mózes - Koreai csaták és harcosok

És végül a bővítmények, amik úgy távolról érdekelnek:

  1. Emile Zola - Párizs gyomra
  2. Ian Flemingtől egy eredeti James Bond könyvet, nem biztos, hogy eltudnám olvasni, de belenéznék egybe csak úgy érdekességképpen
  3. Maurice Leblanc - Egy Arséne Lupin történet
  4. Truman Capote - Álom luxuskivitelben
  5. Michael Ende - Végtelen történet
  6. Frank Herbert - Dűne
  7. Peter S. Beagle - Az utolsó egyszarvú
  8. Victor Hugo - Nyomorultak
  9. Alexandre Dumas - Három testőr
  10. Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége

11 megjegyzés:

  1. Ó én nem listázok. :) Csak stresszelne. Hajrá a könyvekhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretek listákat írni, de a betartásukkal már van egy kis problémám :) Ezt most meg különösen élveztem összeszedegetni, olyan jó látni így egyben (épp most jutott eszembe kettő amit lehagytam). És mivel hosszútávú lista (legalábbis remélem :D) nincs miért stresszelni magam.

      Törlés
  2. Azért te se vagy semmi.:))
    Ez a valakitől valamit nagyon ismerős.:) Virginia Woolftól sztem nézd meg a Flush-t, Elizabeth Barrett Browning angol koltőnő spánielje a narrátor, és nagyon rövid könyv. A Saját szoba is nagyon jó, pici esszékötet, csak sajnos nem lehet kapni.
    Amúgy érdekes, szerintem vannak olyan életművek, amiben sokkal jobb könyvek vannak, mint amik a leghíresebbek. Ez nagyon értelmes mondat lett... szóval Kingnek sztem van jobb könyve a Ragyogásnál, és Capote-tól a Mozart és a kaméleonok sokkal jobban tetszett, mint az Álom luxuskivitelben.
    Az időutazó felesége pedig naaagyon jó, majd szeretném újraolvasni, Az utolsó egyszarvút is imádom, de azzal nagyon elfogult vagyok, m zsenge gyermekkoromtól az életem része.

    Ui.: Amadea nem bánja, ha átveszik a szóleleményeit vagy miket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Flush meg van a könyvtárban egy kis apró rózsaszín könyvecske, egyszer már majdnem ki is vettem, de aztán valamiért meggondoltam magam. Meg még amire emlékszem, hogy meg van tőle a könyvtárban az Orlando meg a Világítótorony fülszöveg alapján az utóbbi volt a szimpatikusabb.

      Kingtől több mindent szeretnék majd olvasni (Búra alattot például mert azt megvettem a Könyfesztiválon), de a Ragyogás biztos közte lesz. Capote-tól meg töredelmesem bevallom nem ismerek semmi mást. Sőt Capote nevét sem hallottam még, csak mióta megtudtam, hogy az Álom luxuskivitelben van regényben is.

      De amúgy tényleg így van, mármint hogy nem feltétlenül a leghíresebb a legjobb.

      Törlés
    2. Nekem is az a rózsaszínes-pirosas van meg, nem a legszebb, de a tartalma jó.
      Ezeket még nem olvastam, anno direkt a könnyebb műveivel kezdtem a megismerkedést, hogy ne féljek tőle annyira.:))

      Törlés
    3. És melyikek a könnyebb művei, és a nehezebbek mitől nehezebbek elvontabbak, vagy lélekboncolgatósabbak?

      Törlés
    4. Hú, még csak hármat olvastam tőle.:) Nem akarok félreinformáló választ írni, ezért bemásolom Ilweran nekem írt VW-útmutatóját:
      "Anno nekem is ez volt az első Woolf-tól, és még jó hosszú és provokatív szemináriumi dolgozatot is írtam belőle :) Kár hogy már nincs meg, így kénytelen leszek az újraolvasás után újra leírni a véleményem :)
      A Flush-ról már írtam neked, a regényei közül az Éjre nap és a Kiruccanás (jav.: Messzeség) a legkorábbiak és a "leghagyományosabbak", van egy kis útkeresés-jellegük, még félúton az angol romantikus hagyomány és a saját hang, az "igazi" lélektani regények között. Nekem tetszettek, szerintem te is szeretnéd őket, bár a Woolf-rajongók egy része hajlamos lenézni őket :(
      A később írt Évek egy évtizedeket átfogó családregény - ez már inkább a jellegzetes Woolf-stílus, hagyományos köntösben, nem könnyű, de nagyon olvasmányos és már-már túl okos(kodó). Ezek hosszabbak, terjengősebbek és picit könnyebben olvashatók, mint a legismertebb és legjobbnak tartott művei :)
      A világítótorony és a Mrs. Dalloway szerintem gyönyörű, igazi gondolatfolyam-áradás, egy huzamban kell őket végigolvasni :) nekem ez a két könyv adta talán a legtöbbet egész eddigi olvasó életemben. A Felvonások között-et is imádom, talán a legironikusabb műve. Az egyetlen, amivel nem tudtam mit kezdeni, a Jacob szobája...
      Az Orlando-t és a Hullámok-at a végére hagynám, mert ha valami, ezek alkalmasak arra, hogy elriasszanak Woolf-tól. Ami persze nem jelenti, hogy nem jók, csak eléggé megfoghatatlanok. És megjelent még egy esszékötet magyarul, a Három adomány, ha tetszett a Saját szoba, szerintem az is tetszene, bár politikusabb és feministább :)
      És ha még jobban bele akarsz mélyedni, ajánlom Bécsy Ágnes Virginia Woolf világa című könyvét, ami nagyon olvasmányos, egyáltalán nem "túltudományos", élvezhető, egyrészt életrajz, másrészt "hogyan olvassunk Woolf-ot" jellegű útmutató.
      Na, ez hosszú lett, remélem, segítettem :D"

      Törlés
    5. Ó, igen köszi :) Akkor azt hiszem a Flush-sal meg a Világítótoronnyal kezdem majd.

      Törlés
    6. Remélem, tetszeni fognak.:)

      Törlés
  3. De jó, lehet hogy ezt is "ellopom", nekem is van némi bakancslistám, és persze elmaradásaim is a "totemizált alapművekből", de kizárólag saját indíttatásból és szórakozásból akarok ezek közül is olvasni, csak amik érdekelnek, amiatt egyik sem érdekel, csak hogy "alapműveltség" miatt olvassam el. Egyébként is úgy vagyok vele mindig, hogy én nem jártam irodalom szakra, sőt egyáltalán nem voltam btk-s, ehhez képest a saját fajtámban :D több mindent olvastam a nagyobb művek közül is, mint általában mások. na, de ha mégsem, hát nem dőlök kardomba :))
    Szómenést kaptam :D elnézést!
    Az Orwelleket, Ottlikot, Bridget Jonest nagyon ajánlom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó! Lopjad, kíváncsi vagyok rá :)
      Én nem is tudnék végig olvasni valamit csak azért mert "alapműveltség" önszántamból biztos nem a kötelezők épp elegek voltak. Például senki nem tudna rávenni hogy még egyszer megpróbálkozzak a Bűn és bűnhődéssel, meg vén egy pár alapmű amire nem tudnak rávenni.

      Ottliktól már olvastam az Iskola a határont és az egyik legkedvencebb könyvem lett, ezért akarok még olvasni tőle.
      Bridget Jonest pedig ha kijön az új kiadás valószínűleg azonnal be is szerzem. És Orwellt is a közel jövőbe tervezem.

      Törlés