2012. december 28., péntek

Az első számú újévi fogadalmam…

…hogy nem fogadkozom többet, mert úgyse tartom be. Itt van például az a fogadalmam, hogy nem veszek több könyvet a Könyvfesztiválig, és nézzétek meg mi lett belőle! Először ott volt a Halhatatlan, most meg itt vannak ők:

A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

 Bár ha nagyon akarom, ráfoghatom, hogy karácsonyra kaptam anyukámtól, de valójában ez egy hirtelen felindulásból elkövetett könyvvásárlás volt. Hirtelen rám jött, hogy én disztópiát akarok olvasni és ez olyan érdekesnek tűnt meg jókat is hallottam róla. És mielőtt még logikusan végig gondoltam volna, már meg is nyomtam a megrendelem gombot. Aztán jött anya azzal, hogy karácsonyra pénzt fogok kapni amit szigorúan könyvre kell költenem (ugyanis a látszat ellenére elég spórolós vagyok), én meg felajánlottam, hogy számítson ez annak a könyvnek és akkor hozzá se nyúlok karácsonyig. Szóval ez egy ajándék könyv, fogjuk rá.
De most, hogy már kábé a közepén tartok, úgy döntöttem visszatérek a régi jól bevált módszerhez, hogy akár hónapokig kerülgetek egy könyvet mielőtt megveszem. Egyrészt olcsóbb, másrészt a legtöbb nagy kedvenc könyvemmel mikor először találkoztam nem is akartam elolvasni, aztán egyszer csak bekattant, hogy ez nekem mégis kell.

Cassandra Palmer élete koránt sem átlagos. Látomásai véletlenszerűen felvillantják neki a múlt vagy a jövő fontos pillanatait. Emiatt figyel fel rá és rabolja el Tony, a több száz éves vámpír. Hatalmat akar Cassie látomásaiból – mindent tudni akar üzletfeleiről, pedig azt még nem is sejti, hogy a szellemek szintén kapcsolatot tudnak teremteni a lánnyal. Két évvel Tonytól való szökése után Cassandra halálos fenyegetést kap. Ezzel véget érnek az unalmas hétköznapok, menekülnie kell a vámpírok elől. De nem csak nevelője üldözi, nyomába erednek más vámpír nagymesterek, hadmágusok, sötét varázslók és boszorkányok is.
De vajon mit akarnak a fiatal, ártatlan lánytól? Mi köze mindennek Carcassone várának kínzókamráihoz, ahová Cassie látomásai újabban vezetnek? Sikerül-e kideríteni, valójában mi történt pontosan a húsz évvel korábban elhunyt szüleivel?



A Megérint a sötétséget a Könyvudvarban vettem, mikor ott nézelődtem ajándékok után. Nagy bizodalmam van benne, mert jó ideje kerülgetem már.Aztán valahogy a nagy kerülgetés közben összekevertem egy másik könyvvel, ami annyira nem jó és már majdnem lemondtam róla. De mikor beleolvastam rájöttem tévedésemre, és ennek annyira megörültem, hogy a kezembe maradt.




A Frankensteinre az egyetlen mentségem, hogy 300 Ft volt.







Van még egy könyv amire nagyon fáj a fogam, csak arra várok, hogy jól leakciózzák, és elmondhassam, hogy visszautasíthatatlan ajánlat volt. Meg ugye, ha jó lesz, akkor Karen Chance-es könyv folytatásai is kelleni fognak.

2012. december 22., szombat

17. bejegyzés melyben ejtek pár szót Charles Dickens Karácsonyi énekéről, egyéb iránt boldog karácsonyt kívánok

Nos, én akartam rendes könyves értékelős posztot írni erről, de aztán valahogy mégsem. Nagy bánatomra még nem sikerült teljesen befejeznem (de be fogom, és tök jó lesz pont karácsony napján ezt olvasni), viszont némi töprengés után arra jutottam, hogy amit elakarok mondani róla, azt most is megtehetem. Nagyon jó, csak hogy így tömören fejezzem ki magam. Imádom Dickens stílusát, barátságos és közvetlen, ugyanakkor régimódi, amikor olvasom mintha én is ott lennék a macskaköves utcákon az 1800-as években. Tudom, hogy ez azért van mert Dickens ekkor élt, és az lenne furcsa ha modernül fogalmazna, de nekem akkor is nagyon tetszik. Fel is vettem az új évi fogadalmaim listájára, hogy több Dickenst olvassak. Szóval olvassátok el (ha még nem tettétek), ha szeretitek a karácsonyt, ha pedig nem akkor különösen ajánlott.
Hát ennyi mást nem igen tudnék mondani róla, a történetet mindenki ismeri talán ez az egyik legtöbbet feldolgozott karácsonyi történet a világon. Tényleg annyira jó és örök érvényű, hogy fölösleges dicsérgetnem.

Csak annyit szeretnék még hozzá tenni, hogy nem tudom ki találta ki, hogy a vizsgaidőszak karácsonykor legyen, de őt is igazán meglátogathatták volna, azok a bizonyos szellemek. Nem érdekel, hogy így logikus, mert hát mikor legyenek a félévi vizsgák, ha nem félévkor, akkor is szívtelen és kegyetlen dolog. Biztos vagyok benne, hogy kis együttérzéssel igenis megoldhatták volna máshogy. És üzenem a kitalálónak, hogy engem ugyan nem tör meg! Néhány vizsga (szám szerint 8, vagyis már csak 7), kevés ahhoz elvegye a karácsonyi hangulatom.

Na, és ha már itt tartunk KARÁCSONY! Szavakba nem tudom önteni mennyire szeretem ezt az ünnepet, úgyhogy inkább nem is teszek silány kísérleteket, elégedjetek meg annyival, hogy nagyon :)



Mellékes megjegyzés: én úgy megörültem mikor megtaláltam ezt a képet, (itt jobbra) a neten mert nekünk is van egy pont ilyen díszünk (és ez nem nagy dolog tudom, elvégre nem az volt az egyetlen darab amit forgalomba bocsájtottak). Egy nagyon régi készlet egyik darabja, és ez bizony már egy elég megviselt készlet, kéz és láb nélküli télapókkal, törött szárnyú angyalkákkal (akik között egyébként van síelős is, komolyan, síelő angyalkák, tök cukik). De még mindig büszkén díszítik a fát, és nem válnék meg tőlük semmilyen csili-vili karácsonyi dísz miatt.
Ez most csak úgy eszembe jutott.

De térjünk már a lényegre:

Először is, ha már úgy is szóba hoztam bátorkodom Dickens jó kívánságait is közvetíteni felétek (amit egyébként a Karácsonyi ének elő lapján is elolvashattok):

Ebben a kísérteties könyvecskében, olyan eszme kísértetét próbáltam felidézni, amely olvasóimban, semmiféle rossz érzést nem ébreszt - sem önmaguk, sem mások, sem az ünnep, sem pedig jómagam iránt. Kísértsen ez eszme kellemes otthonukban, és senki elűzni ne kívánja!

Tisztelő barátjuk és hívük

C. D.
1843 decemberében

És most én:

Minden kedves olvasónak/ide tévedőnek Nagyon Boldog, Békés, Szeret teljes Karácsonyt kívánok! (És persze azoknak is, akik nem jártak még itt, csak ők nem tudnak róla, úgyhogy kérlek adjátok át nekik is jó kívánságaimat.) 



2012. december 16., vasárnap

Alma Katsu: Halhatatlan

Ez a könyv zseniális, ezt szeretném előre leszögezni, arra az esetre, ha véletlenül nem olvasnátok végig a posztod. Mert azt nem venném a lelkemre, ha abban a hitben maradnátok, hogy ez egy nyomasztó és beteges könyv.

Na, de akkor kezdjük az elején. Egy hideg téli éjszakán egy St. Andrew nevű kisvárosban, ahol Luke az éjszakai műszakját tölti a kórházban, minden sötét és hideg. Aztán be jön a képbe egy rejtélyes lány, és úgy ahogy van feje tetejére állítja Luke életét, lényegében azzal, hogy elmeséli neki a élete történetét.
Visszamegyünk az 1800-as évekbe és megismerkedünk Lanore-ral (a továbbiakban Lanny), és elvakult rajongásának tárgyával Jonathannel. Ez az egész történet alapja, Lanny szerelme (vagy inkább megszállottsága) a gyönyörű Jonathan iránt, aki nem viszonozza kellőképpen érzéseit.

Képes rovat #3: The most wonderful time of the year

Az év leggyönyörűbb időszaka, ez számomra a december, néha-néha a tavaszt is meggyanúsítom ilyesmivel, de azért a karácsony a legjobb. Imádom a hóesést, a kivilágított házakat, mindent.

Viszont tegnap egész nap esett az eső, és bár én hivatalosan szeretem az esőt rendkívül felháborítónak tartom, hogy decemberben az eső esik és nem a hó :) Azt pedig egyenesen botrányosnak fogom találni, ha pont karácsonyra fog elolvadni az összes hó. De mindegy is, a lényeg, hogy kárpótlásul az esőért összegyűjtöttem pár szép téli képet.

2012. december 1., szombat

Pat Kit Fai: Gyömbérmező

Lebilincselő, három generáción átívelő családregény
Paj Ling gyönyörű, kínai édesapjától és fehérorosz anyjától örökölte különlegesen szép vonásait, ráadásul csodás lótusz lábai vannak és Jik-Munn jogot formál erre a pompás játékszerre…. Ám a fűszerfarm tulajdonosa talán bölcsebb döntést is hozhatott volna, minthogy újabb fiatal ágyast vásárol, ráadásul egy olyan leányt, akinek vágyai messze túlszárnyalják a társadalmi kötöttségeket, s merészségében és elbizakodottságában megtanult írni és olvasni.
Li-Sia – miután születésekor misztikus módon megmenekül a biztos haláltól – szépséges fiatal lánnyá cseperedve megtudja, hogy apja el akarja „köttetni” a lábát, mivel ez erősítené ékességét és emelné az árát, így a jövőben a lánya „ragyoghatna családjának dicsőségére, akár egy új érme”. Az öntudatos Li-Sia azonban sokkal merészebb terveket dédelget, és mindenáron ki akar törni a neki szánt sorsból…
Szju Szing szülei régi szolgálójának védő szárnyai alatt, titokban nevelkedik egy elrejtett helyen. Itt egy öreg mester irányításával megtanulja a lélek bölcsességeit és a harcművészetet. Fiatal lánnyá serdülve, eltökélten angol édesapja keresésére indul, akiről még nevelője mesélt neki gyermekkorában. 


Néha igazán nem értem a fülszövegeket, az rendben, hogy azt mondják, hogy ez egy hú de izgalmas, csuda jó könyv, holott nem is. Vagyis nincs rendben, de mégse mondhatják, hogy ez egy tök átlagos, uncsi könyv. Azt is megértem, ha egy fülszöveg rosszul fogalmazza meg egy könyv lényegét, de például miért mondják azt, hogy ez egy három generációs családregény? Amikor csak kettő (és családregény részről is vitatkozhatnánk, de mindegy) Paj Lingről az első pár oldalon volt szó, ráadásul az is egy másik szereplő néző pontjában, ő maga lényegében nem is szerepelt. Persze, ez a történet szempontjából teljesen lényegtelen, csak elgondolkodtam rajta, hogy ezt miért csinálták.

A regény elsődleges célja, hogy bemutassa a nők kilátástalan helyzetét Kínában, ami végül is sikerült. A XX. században járunk (ezt azért emelem ki, mert könnyű elfeledkezni róla, inkább olyan sötét középkor érzése van az embernek, legalábbis az elején).
A történet Li-Sia születésével kezdődik, akire az apja nem tart igényt, ezért elragadja az anyjától, és elviszi, hogy elássa a gyömbérmezőn, ahol már öt újszülött lánya fekszik. Számomra ez volt a történet egyik legfelkavaróbb része, az hogy nőkkel adnak-vesznek, és semmibe veszik őket, nagyon szörnyű, de ez, hogy valaki csak úgy elássa a tulajdon gyermekét, mint valami döglött állatot ez annyira elborzasztó, és értelmetlenül kegyetlen. Egy módosabb családról van szó, 1906-ban, számos humánusabb módon megszabadulhatott volna a gyerekeitől (nem mintha bármikor vagy bármilyen körülmények között elfogadhatóbb lenne az ilyesmi).
Viszont ekkor nagyon különös dolog történik, az apa látni véli a rókatündért. Ez egy olyan démon, aki megszállja a halottakat, és bosszút áll az őket sérelmekért, vagy valami hasonló, már nem emlékszem pontosan. Az apa halálra rémül, és remélve, hogy még nem késő, és hogy még nem szállta meg a gyereket, életben hagyja. Ezután a rókatündér (olyan jól hangzik ez két szó együtt, olyan különleges) még egyszer megmenti a lány életét, és ez, mármint hogy lehet, hogy megszállta a rókatündér meghatározó lesz Li-Sia életében. Ezzel indokolják, hogy nem hajlandó beletörődni a sorsába, és képtelen a megalkuvásra.

2012. november 13., kedd

Képes Rovat #2: Let it rain, let it rain...

Hát most épp nem esik (legalábbis itt), de most olyan esős hangulatom van, ami jó. Az a helyzet, hogy szeretem az esőt (sőt a vihart, de még a ködöt is), valahogy jobb kedvem lesz, ha meghallom az eső hangját, furcsa, tudom.
Az élet nem arról szól, hogy várjunk míg elül a vihar, hanem arról, hogyan tanuljunk meg táncolni az esőben.
Az élet nem arról szól, hogy várjunk míg elül a vihar, hanem arról, hogy megtanuljuk hogyan táncoljunk az esőben.

2012. november 1., csütörtök

Mellékhatás

Az hogy felfedeztem pár nagyon olcsó könyves boltot, az egyrészt nagyon jó, viszont van egy komoly mellékhatása, még pedig az, hogy vásárolni fogok különösebb fontolgatás nélkül. Így történt, hogy megint három könyvvel lettem gazdagabb (vagyis néggyel, de az egyiknek semmi köze az olcsó könyves boltokhoz).
Ma egy kicsit elszámolgattam magamban és rá kellett döbbennem, hogy valószínűleg ebben az évben több könyvet vettem mint egész eddigi életemben együtt véve (a könyveket eddig általában kaptam, de még inkább könyvtárból hoztam őket, csak nagyon ritkán vásároltam). Ez a hónap pedig... nem is tudom, hogy csodáljam magam, hogy ennyi mindent megtudtam venni, vagy szörnyülködjek (nem csak könyvet vettem, hanem egy nagyszerű színváltós táskát is, valójában nem az persze, csak mindig másmilyennek tűnik, hol olajzöld, hol sötét zöld, hol pedig szürkés zöld, és nagyon örülök neki ezért fecsegek róla). De inkább szörnyülködöm.
Szóval megfogadtam, hogy ebben az évben nem veszek több könyvet. Aztán utána gondoltam, és rájöttem, hogy ez különösebben nem nagy szó. Szóval ünnepélyesen megfogadom, hogy nem veszek több könyvet a Könyvfesztiválig ( kis számú kivételi lehetőséget azért fenntartok, nagyon indokolt esetekre).

Na, és most, hogy túl jutottunk szörnyű tékozlásom tényén, lássuk az új szerzeményeimet:

Amikor a dúsgazdag Rianne de Zoete előkelő dél-afrikai otthonából egy angliai internátusba kerül, az első gondolata a szökés. Nem elég, hogy a szobáját három másik lánnyal kell megosztania, de még azt is el kell tűrnie, hogy az étkezdében „bennszülöttek” esznek az asztalánál? Hagyja szó nélkül, hogy a városka egyetlen szórakozóhelyén egy fekete fiú, akiért szemmel láthatóan bomlik a többi lány, még ki is gúnyolja őt? Úgy érzi, egy perccel sem maradhat tovább egy ilyen helyen. 
Az egy percből egy egész év lesz, a szobatársakból barátok egy életen át. Pedig a lányok nem is különbözhetnének jobban egymástól. A kissé duci, szemüveges, vörös hajú Gabby a szülői ridegség elől menekül a tudását és tehetségét elismerő középiskola, majd az egyetem padjaiba. A bájos Nathalie egy megrázó szünidei élmény után évekig azért küzd, hogy képes legyen kilépni elkényeztetett, nagyvilági anyja árnyékából. A szexi Charmaine-t pedig egyetlen cél vezérli: többre vigye, mint szerencsétlen, magára hagyott édesanyja, mindegy, milyen áron. És Rianne? Neki az ölébe hullik a szerencse: Milánó, New York, Párizs várja, és a szupermodellek csillogó világa. 


Én ennyit láttam a fülszövegből, amikor úgy döntöttem, hogy kell nekem. Szeretem a bentlakásos iskolás történeteket, meg a több éven átívelőeket, meg a negatív hősnőket (többé-kevésbé), úgyhogy úgy döntöttem megéri.


Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca… 
Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól. 
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából. 
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának?


Ez meg azért kellett, mert most valami fiatalokról szólót akarok olvasni, ami azért nem annyira tipikus történet.



Janna Curtis szexis, vagány, intelligens, és mélységesen hisz benne, hogy minden gyereknek joga van a lehető legszínvonalasabb oktatáshoz. Ezért is vállalja el egy angol vidéki kisváros anyagi és erkölcsi csőd szélén álló középiskolájának igazgatói állását, új esélyt kínálva azoknak a kallódó diákoknak, akiknek a sorsa rajta kívül nem sok embert érdekel. 
Hengist Brett-Taylor jóképű, okos, arrogáns… Meggyőződése, hogy ha megfizetik, a gazdag szülők gyerekeinek joguk van kiváló oktatáshoz, nyelvórákhoz, lovagláshoz és úszómedencés tornacsarnokhoz. Ezért is irányítja közmegelégedésre a Bagley Hallt, a kisváros exkluzív magániskoláját, ahol vagyonos családok elkényeztetett csemetéi keserítik meg tanáraik életét. A két ellentétes világot képviselő Janna és Hengist ellenállhatatlanul vonzódnak egymáshoz – ugyanakkor rendkívül idegesítőnek találják a másikat. Ám ha meg akarják menteni az iskoláikat, össze kell fogniuk. Miközben egymásra találnak a szenvedélyben, a két iskolából is mind több diák fedezi fel egymást, és azt, hogy különbözni legalább olyan izgató, mint hasonlítani!
Jaj, ez már nem 700 Ft-os könyv, de ezt kedvezményesen szereztem, és elvileg visszavihetem két hétig. Eddig két könyvet olvastam Jilly Coopertől, azok tetszettek, hagyták némi kívánni valót maguk után, de jó volt őket olvasni, el is határoztam, hogy hamarosan írok róluk egy posztot. Szóval ez kellett az író miatt, meg mert ez is iskolás és fiatalokról (is) szól. (Mellesleg a Jilly Cooper könyvek fülszövegei nagyon megbízhatatlanok, nem érdemes sokat adni rájuk.)

És az utolsó:
A történelmi legendák korába, a mesés druida múltba, mindenható varázslók, jósok közé vezeti az olvasót Mary Mackie, angol író világsikert aratott könyve. Valós történelmi események, s a kelta icen törzs vallási-szexuális szokásai alkotják azt az anyagot, amiből teljes univerzumot teremt az írói fantázia. Néró császár uralkodása idején a rómaiak megszegik a Britanniában élő keltákkal kötött egyezséget. A légionáriusok betörnek falvaikba, megerőszakolják asszonyaikat, foglyul ejtik a férfiakat. Boudicca, a kelta icenek királynője elhatározza, leszámol a hódítókkal és megindítja a Bosszú Háborúját. A királynő túl a csalódásokon, a magánélet és a történelem tragédiáin, női és uralkodói büszkeségében megalázva ragad fegyvert a könyörtelen betolakodók ellen. Leánya, Rhiannon egy pogány szertartás során, kábító, vágynövelő italok mámorában egyesül istennek vélt szerelmével Farann herceggel. A szerelmeseket a római támadás elválasztja. Farannt rabszolgaságba vetik. Vajon egymásra találnak-e újra? Meglátja-e Farann a gyermekét? Hogyan végződik az icenek háborúja? Sikerül-e megszeretett hőseinknek túlélni a harcokat? Felépülhet-e még egyszer az ősi hagyományok kormányozta icen törzsi élet? Hogyan teheti teljessé egy nő az életét? Miről mondhat le, mihez kell ragaszkodnia, hogy női léte kikezdhetetlen egész legyen, fájdalmak közepette is? Mindezt megtudhatja az olvasó Mary Mackie lenyűgözően izgalmas történelmi-szerelmi kalandregényéből. Olyan asszonyokról, férfiakról olvashatunk, akiknek sorsába a vonzó írói előadás hatására beleképzelhetjük magunkat, akik igazi hősök, mert képesek az emberségért, barátságért, becsületért, hűségért, népük sorsáért az életüket is feláldozni.
Ezt a könyvet az Ég küldte (na jó, Rukkolán szereztem)! Már épp lemondtam arról, hogy szerzek valamilyen keltás könyvet, amikor csodával határos módon sikerült happolnom. Na nem volt ez olyan nagy dolog, nem is vártak rá sokan, de én nagyon örülök neki.

Igazából azt a három könyvet majdnem annyiért vettem, mint egy drágább teljes árú könyvet, szóval, ha így nézzük egész jó üzletet csináltam. De nem így nézzük. 
Nos, hát ezek voltak az én utolsó vásárolt könyveim ebben az elszabadult évben.

2012. október 25., csütörtök

Karen Marie Moning: Új nap virrad



FIGYELMEZTETÉS: ERŐSEN SPOILERES POSZT!








Képes rovat #1: Elért az ősz és súgott valamit...

Ez egy olyan jópofa kép
(Úgy döntöttem, hogy ma ilyen blog írós napot tartok, és elkezdek egy új rovatot. Sokáig gondolkoztam valami frappáns és szellemes neven, de nem jutott eszembe semmi. Szóval amíg nem találok ki valami, vagy kapok egy jó ötletet a nem túl egyedi, viszont felettébb kifejező Képes rovat nevet fogja viselni.)

Az az igazság, hogy nincs kedvenc évszakom, mindegyiket szeretem valamiért. Bár a kánikulákat ki nem állhatom, számomra az ideális hőmérséklet mindenképpen 25 fok alatt van, minél inkább annál jobb. De még a kánikuláknak is van valamilyen sajátos hangulatuk, amit szeretek. Igazából azt szeretem ha az évszakok saját magukhoz méltóan viselkednek. Nyáron legyen meleg, a hó decemberben essen, ne március közepén. Szóval most az ősz a kedvencem, és annak örömére, hogy az már időjárásnak is a tudomására jutott, hogy milyen évszak van, összegyűjtöttem a kedvenc őszi képeimet:

2012. október 21., vasárnap

Lori Lansens: A lányok

"Sosem néztem a húgom szemébe.Sosem fürödtem egyedül.Sosem álltam egyedül a fűben éjszaka és emeltem a karjaim a csábító hold felé.Sosem mentem vécére repülőgépen.Sosem volt rajtam kalap.Sosem csókolóztam.Sosem vezettem autót.Sosem aludtam át az éjszakát.Soha egy titkos beszélgetés,egy magányos séta.Sosem másztam fára.Sosem szürkültem bele a tömegbe.Annyi mindent nem csináltam,viszont nagyon szerettek. És ha úgy alakulnának a dolgok, ezerszer is leélném az életem így, ahogy vagyok, csak hogy ennyire szeressenek."

Így kezdődik A lányok, és ez a kezdő idézet fogalmazza meg legjobban az egész lényegét.

Rose és Ruby  craniopagus ikrek, azaz egy kistányérnyi helyen összenőtt a fejük. Közel járnak ahhoz, hogy ők legyenek a leghosszabb kort megélt ilyen ikrek (ami 30 évet jelent). Ezért Rose elhatározza, hogy megírja az önéletrajzát, de egy sziámi iker mégsem írhat egyedül önéletrajzot, amikor az életét sem egyedül éli meg, így hát Ruby is hozzá ad pár fejezetet.

Nehéz szavakba önteni mit jelentett nekem ez könyv. Az hogy imádtam az első szótól az nem igazán a megfelelő kifejezés, nem egyszerűen imádtam, inkább magával ragadott már az első bejegyzéssel. Ismeritek azt az idézetet, hogy akkor tudod hogy egy jó könyvet olvastál, hogy amikor az utolsó oldalra érsz úgy érezed, mintha elvesztettél volna egy jó barátot? Na, pontosan így éreztem ennél a könyvnél amikor befejeztem. Rose és Ruby annyira élőek voltak, ahogy leírták az életüket, a gondolataikat, mintha tényleg az én személyes barátaim lennének, épp hogy ki nem szóltak nekem a könyvből, hogy ugorjak át hozzájuk egy teára.

2012. október 13., szombat

Összevissza poszt a Tündérkrónikákról

Egész pontosan a második, harmadik és negyedik részről.

Huh, gyors voltam, ugye? Nincs egy hónapja, hogy neki kezdtem, és most ott tartok én is mint mindenki más, az ötödik résznél. Nos, nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy újabb rajongót nyert meg magának ez a sorozat, szerény személyemet.

 Gyorsabban olvastam, minthogy bejegyzést tudjak róla írni, és a következő rész fényében már máshogy láttam a dolgokat (mint például az első résznél, tudom hogy valami nem tetszett, de közben elolvastam a másodikat, és már fogalmam sincs mi volt az, vagy már nem gondolom hibának). Meg hát semmi értelme, hogy leírjam háromszor egymás után, hogy Ó, ez annyira jó! Olyan jól van megírva! Olyan jó olvasni! Na és szereplők! És Barrons! Szóval ahelyett, egy ilyen fura egyveleg lesz, úgy általában az egészről.

2012. szeptember 27., csütörtök

Diane Wei Liang: A jáde átka

Fülszöveg: Mei az első független nyomozónő Kínában. Egy napon beállít hozzá Csen bácsi, hogy egy igen kényes üggyel bízza meg: a Han-dinasztia korából származó értékes jáde-pecsétet kéne felkutatnia, amelyet a vörösgárdisták által elpusztított múzeumból tulajdonítottak el. Mei beleveti magát a nyomozásba, amely Peking lepusztult játékbarlangjain, olcsó kifőzdéin, a Tiltott Város ragyogásán át vezet, felelevenítve Kína egy sötét és kegyetlen korszakát, amelyben választani kellett: ölni vagy halni, szeretni vagy életben maradni. Diane Wei Liang a kortárs kínai irodalom új csillaga. A kínai diáklázadás résztvevőjeként szemtanúja volt a Tienanmen téri vérengzésnek, ezért el kellett hagynia otthonát. Világnyelveken megjelenő regényei eleddig hazájában cenzúrázott, „puskaporos témákat” dolgoznak fel, miközben a modern kínai nő ideálját leplezetlenül tárják elénk.

Elolvastátok a fülszöveget? Jól hangzik, ugye? Szerintem igen, kár, hogy vajmi kevés köze van a regényhez. Ez egy rukkolás szerzeményem, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy nem költöttem rá pénzt.

Tudjátok vannak rossz könyvek, amikre dühös az ember mert hülyeség az egész, mert nem érti, hogy egy ilyen nevetséges valamit, hogy lehetett kiadni, és mérgesen legyint akárhányszor meghallja a címét. Ez a könyv nem ilyen, ez a könyv semmilyen érzelmet nem vált ki az emberből. Ha egyszóval kellene jellemeznem azt mondanám, hogy semmi. Ezek az igazán rossz könyvek, amik az égadta világon semmilyen hatással nincs rád, mert rossz hatás is hatás, ott marad a fejedben, és bosszant, tudsz róla beszélni és ezzel már be is töltötte funkcióját, még ha nem is a jó értelemben.

Karen Marie Moning: Keserű ébredés (Tündérkrónikák 1.)

Nem is értem, hogy nem akadt ez a könyv a kezembe előbb, elvégre Írországban játszódik és tündérek vannak benne (és rejtélyes pasik). De végül csak felkerült az olvasási listámra, és ennek nagyon örülök.


Röviden: nagyon jó kis történet volt, de azért kifejtem ezt egy kicsit hosszabban is. Pont olyan volt mint amilyennek egy ilyen könyvnek lennie kell, érdekes, szórakoztató, és nagyon jó volt olvasni.

 Volt egy két apróság ami nem tetszett, azokat elsorolom gyorsan mielőtt, elkezdeném jobbra balra dicsérgetni:

1. A leírásban volt pár zavaró dolog, mondjuk az hogy folyton előre utalgat, és hogy pont akkor nem írja le hogy mit visel Mac amikor ez éppen érdekelt volna, meg... nem tudom, az az igazság, hogy máris elfelejtettem, szóval nem lehetett, olyan zavaró :)
2. A V'lane-es részek, na azok nekem nagyon abszurdak voltak, főleg a második. Értem én hogy ő az ami, és az is rendben van, hogy olyan érzéseket vált ki Macből, de akkor is furcsa volt. Volt még egy jelenet ami szerintem egy kicsit béna lett, de ennél nagyon bajom soha ne legyen egy könyvvel.
3. Túl rövid, na ez tényleg zavart, úgy olvastam volna még tovább.

És akkor ami kifejezetten tetszett:

1. A főhős, azaz Mac. Nagyon sok helyen olvastam, hogy ő egy egyszerű sekélyes szőke cicababa, szerintem egyáltalán nem. Ő egy igazi teljesen átlagos lány, mert hogy nem attól lesz valaki átlagos, hogy nincs személyisége. Ez a bajom a legtöbb főhősnővel, hogy nincs igazi személyiségük, csak rájuk dobnak egy-két jellemzőt, aztán kész, és sodródnak az árral. Na Mac nem ilyen. Egy átlagos kedves, lány, egy átlagos kedves helyről. Nincsenek nagy tervei az életre, nem különösebben tehetséges, de boldog és elégedett az életével. Olyan lány akivel jól eltudsz beszélgetni miközben a buszra vársz. És igen tudja magáról. hogy csinos, de ha egyszer tényleg az? Az sosem baj, ha az ember tisztában van magával.
Aztán ez a kedves, aranyos lánynak meghal a nővére, és ő kikerül abból a nagyszerű szeretetteljes közegből, és elindul a távoli és esős Írországba.
Nagyon megkedveltem Macet, ahogy reagál a dolgokra, egyszerre volt erős ugyanakkor nagyon naiv. Nagyon jól volt megírva, az ahogy a világa felfordul. és ez kihat az élete minden apró szegletére, az világról alkotott gondolataitól, az étkezési és alvási szokásain át, a ruhájáig és körme színéig. Ettől nem lett (többek közt) ez is egy tucat történet, hogy az ő karaktere ilyen jól van megrajzolva.

2. A mitológia. Nagyon jól ki lett találva, nem esik túlzásokba, és nagyon jó hangulata van. Főleg az Árnyak tetszettek, mármint nem ők maguk, hanem az a félelmetes, misztikus hangulat, amit adnak a könyvnek.

3. Egy könyvesbolt a főhelyszíne.

4. Barrons, ez szerintem nem szorul különösebb magyarázatra :)

Ó, és a záró jelenet, azt külön kiemelem, nagyon aranyos volt! Nagyon hiányzott már nekem, egy ilyen könyv.

8/10

U.i.: A borító is nagyon tetszik, és a címe nagyon jól illik a könyvhöz, tudom hogy nem ez az eredeti címe, de nagyon találó.

Magyarázkodás

Szóval, itt valaha két bejegyzés is állt, csak most újra elolvasva nem tetszettek (talán mert mindkettőt éjfél után írtam, és enyhén összevisszák lettek), és töröltem őket. Ezt most azért közlöm, mert nagyon zavarónak érzem, hogy megírtam, 0. bejegyzést, és majdnem egy hónappal utána, jön a következő, nem ez történt. Most, hogy ezt ilyen szépen megmagyaráztam magamnak, mert ezt a blogot csak én olvasom (egyelőre), tovább is léphetek, és írhatok rendes bejegyzéseket.

2012. szeptember 3., hétfő

0. bejegyzés

Hát eljött ez a nap is, én is beálltam a blog írók népes táborába. Már régóta érlelődött bennem ez a gondolat. És hogy miért? Hát a legfőbb érvem, hogy miért ne?
Igazából valamikor régen szépen megfogalmaztam, egy kedves kis frappáns kezdő bejegyzést, de butus kis fejemmel nem írtam le. Így hát most csak ülök itt, és nem is tudom mit írjak.
Az egész blog írásról egy Paul Valéry idézet jut eszembe: Azok a gondolatok melyeket magunkba őrzünk kárba vesznek.
Hát ezért írok most blogot.

Elsősorban könyves blognak tervezem, de csapongó természetemet ismerve valószínűleg sok mást is ide fogok még keverni, például filmsorozatokat, mert azokról is szeretek beszélni.

És most a 0. bejegyzésem végére is értem :)

Kép innen: http://favim.com/